Az idei szezonban hozzászokhattunk, hogy elképesztő mértékű rajthelybüntetéseket osztanak ki a versenyzőknek a különböző motorcserék miatt, ám a mai Olasz Nagydíj előtti szankciók mennyisége minden korábbi értéket felülmúl. Az FIA összesítése szerint ugyanis nem kevesebb, mint 168 rajthelynyi büntetésben részesítették a mezőny tagjait: ez részben annak a szabályváltoztatásnak is köszönhető, mely szerint a „le nem tölthető” rajthelybüntetéseket nem alakítják át a futamon valamilyen más szankcionálási formává, például áthajtásos büntetéssé.
A rekord értéket összesen hét versenyző hozta össze, közülük is kiemelkedik Daniel Ricciardo a maga 50 helyes büntetésével, amelyet a motor különböző alkatrészeinek többszöri cseréje miatt kapott. Nem sokkal marad el tőle a másik Red Bull-pilóta, Danyiil Kvjat sem: az orosznak ugyanis 35 helyes büntetést osztottak ki, akárcsak a Toro Rosso ifjú spanyol versenyzőjének, Carlos Sainznak.

Utóbbi csapattársa, Max Verstappen sem járt jobban, hiszen a fiatal hollandot 30 pozícióval sorolták hátrébb a rajtrácson. A Toro Rosso pilótáját ráadásul az ág is húzza, hiszen a Q1-ben lerepülő motorborítása miatt, amelyet nem biztonságos kiengedésnek minősítettek az illetékesek, még egy áthajtásos büntetést is kiróttak rá, amelyet a futam első három körében kell majd letöltenie.
A McLaren-Hondák büntetésein már meg sem lepődünk, ám Fernando Alonso és Jenson Button ezúttal csupán tíz-, illetve öthelyes rajtbüntetésben részesült. A legkisebb mértékben Marcus Ericssont szankcionálták, aki Nico Hülkenberg időmérős feltartása miatt kapott háromhelyes hátrasorolást.
Ezek függvényében alakult ki a lentebb látható rajtrács, amelynek első kilenc helye megegyezik a szombati kvalifikáció eredményével, azt követően azonban igencsak nehezen találhatunk egyezést a tegnapi időmérővel. Persze a büntetett pilóták sem véletlenszerűen állnak majd fel vasárnap 14 órakor a rajtrácsra, hiszen az FIA a szabályok értelmében olyan sorrendben veszi figyelembe az egyes büntetéseket, ahogyan azt a versenyzők megkapták: az illetékesek előbb ténylegesen hozzáadják a kiosztott mennyiségű büntetéseket az eredeti rajtpozíciókhoz képest, majd az így üresen maradt helyeket kiveszik a sorból. Érdekesség, hogy így az időmérőt a 16. helyen záró Button az öthelyes büntetése ellenére is a 15. rajtkockából indulhat majd.
A 2015-ös Olasz Nagydíj rajtsorrendje:
| 1. | Lewis Hamilton | ||
| Mercedes | |||
| 2. | Kimi Raikkönen | ||
| Ferrari | |||
| 3. | Sebastian Vettel | ||
| Ferrari | |||
| 4. | Nico Rosberg | ||
| Mercedes | |||
| 5. | Felipe Massa | ||
| Williams | |||
| 6. | Valtteri Bottas | ||
| Williams | |||
| 7. | Sergio Perez | ||
| Force India | |||
| 8. | Romain Grosjean | ||
| Lotus | |||
| 9. | Nico Hülkenberg | ||
| Force India | |||
| 10. | Pastor Maldonado | ||
| Lotus | |||
| 11. | Felipe Nasr | ||
| Sauber | |||
| 12. | Marcus Ericsson | ||
| Sauber | |||
| 13. | Will Stevens | ||
| Manor | |||
| 14. | Roberto Merhi | ||
| Manor | |||
| 15. | Jenson Button | ||
| McLaren | |||
| 16. | Fernando Alonso | ||
| McLaren | |||
| 17. | Carlos Sainz | ||
| Toro Rosso | |||
| 18. | Danyiil Kvjat | ||
| Red Bull | |||
| 19. | Daniel Ricciardo | ||
| Red Bull | |||
| 20. | Max Verstappen | ||
| Toro Rosso |