DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Átkos százasok - A Ferrari jubileumi futamai

Kilenc lehetőségből csak egyszer győztek, és a 18-ból csak négyszer végeztek a dobogón. A Ferrarinál több mint fél évszázada várnak arra, hogy elsőként intsék le őket egy jubileumi versenyükön.

Hiába készülnek a megszokottnál is nagyobb elánnal minden századik futamukra, a Ferrari valamiért különösen balszerencsésnek mondhatja magát ezeken a csapat számára fontos állomásokon. Az F1 története során mindössze 27 versenyről hiányzó olaszok az elmúlt hétvégén Spában már 900. nagydíjukat ünnepelték, ehhez viszont olyan eredmény párosult, ami a második legrosszabbként rangsorolható a jubileumi versenyeik között.

Gilles-Villeneuve-Zandvoort-1979



Az eddigi kilenc százasuk közül mindössze egyet, a legelsőt tudták megnyerni 1963-ban John Surtees révén, azóta viszont kevés sikerben volt részük, és vagy egyszerű tempóhiányuk, vagy valami váratlan körülmény mindig megakadályozta őket abban, hogy felálljanak a dobogó legfelső fokára. Valamiért a defektek is meglepően sűrűn találják meg őket ezeken az alkalmakon. Akárcsak most Spában Sebastian Vettelt, úgy 1973-ban Jacky Ickx-et, 1979-ben pedig Gilles Villeneuve-öt is egy eldurranó kerék fosztotta meg legalább a dobogó esélyétől. Utóbbi évben Jody Schecktert pedig a versenyzők egyik legnagyobb rémálma érte utol: a rajtnál autója az 5. kockában ragadt, csak a mezőny után tudott eredni, de végül így is felkapaszkodott a második helyre.

Érdekes egybeesés, hogy a legutóbbi négy jubileumból hármat is Spában ünnepelt a Ferrari, igencsak változó szerencsével. A 600. futamuk a hírhedt 1998-as Belga Nagydíjra esett, ami kettős kieséssel végződött számukra, ám hat évvel később azért ha a győzelmet el is happolta Kimi Raikkönen, a kettős dobogó összejött a Scuderia számára. Michael Schumacher pedig hetedik bajnoki címét szerezte a Ferrari 700. versenyén, csak hogy a német és a 7-es szám kapcsolata még különlegesebbé váljon.

A mostani spái forduló, a csapat 900. versenye Raikkönen 7., és a célba sem érő Vettel 12. helyezése révén a Ferrari második legrosszabb jubileumi produkciója lett az 1998-as után, és az istállónál már csak reménykedhetnek abban, hogy a 2020 környékére várható 1000. futamukon végre sikerül megtörniük az átkot.

Dppi_00000237_004

Az olaszok századik versenyein visszatérő motívumnak számít a három keréken autózás

 

A Ferrari eredménylajstroma jubileumi futamokon:

100.

1963

Német Nagydíj

Nürburgring

1. (John Surtees)

Kiesés (Willy Mairesse)

200.

1973

Brazil Nagydíj

Interlagos

4. (Arturo Merzario)

5. (Jacky Ickx)

300.

1979

Holland Nagydíj

Zandvoort

2. (Jody Scheckter)

Kiesés (Gilles Villeneuve)

400.

1986

USA Nagydíj

Detroit

4. (Michele Alboreto)

Kiesés (Stefan Johansson)

500.

1992

Magyar Nagydíj

Hungaroring

6. (Ivan Capelli)

Kiesés (Jean Alesi)

600.

1998

Belga Nagydíj

Spa-Francorchamps

Kiesés (Michael Schumacher)

Kiesés (Eddie Irvine)

700.

2004

Belga Nagydíj

Spa-Francorchamps

2. (Michael Schumacher)

3. (Rubens Barrichello)

800.

2010

Török Nagydíj

Isztambul

7. (Felipe Massa)

8. (Fernando Alonso)

900.

2015

Belga Nagydíj

Spa-Francorchamps

7. (Kimi Raikkönen)

12. (Sebastian Vettel)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: