DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 8. hétfő
F1

Horner: Érthető, ha Ricciardo frusztrált

Elmúltak azok az idők, amikor a Red Bull hegyre, halomra nyert mindent az F1-ben, így Christian Horner most már tapasztalatból kiszúrja, ha csapata egyik pilótáján a frusztráltság jelei ütköznek ki.

Tavaly Sebastian Vetteltől várta a csapat a kiugró eredményeket, ám a négyszeres világbajnok képtelen volt mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy öt év után először nem olyan autó volt alatta, amivel a vb-címért harcolhatott. Daniel Ricciardo akkor első évét töltötte az Red Bull főcsapatánál, nyomás nélkül versenyezhetett, és ez az eredményeiben is visszaköszönt három győzelem formájában.

Azóta Vettel a Ferrarihoz szerződött, így idén elméletben már Ricciardónak kellene a hátán vinnie a „bikákat”, ám egyelőre úgy tűnik, ez a teher számára is túl nagynak bizonyul a Red Bull vártnál versenyképtelenebb technikájával. Christian Hornernek így megint maradt egy frusztrált sztárpilóta, akinek a lelkét ápolni kell…



„Egyre inkább érezhető a frusztráció a megnyilvánulásaiban” – kezdi a csapatfőnök. „Daniel Kanadában sem volt elégedett a teljesítményével, a csapattársa jobb helyre kvalifikálta magát, és nyilvánvaló, hogy – főleg a jól sikerült tavalyi év után – az ő elvárásai sokkal magasabban voltak magával szemben” – állapította meg Horner, aki tehát teljes mértékben megérti ausztrál pilótája csalódottságát.

A brit csapatvezető Ricciardo azon kijelentésének igazát viszont cáfolta, amely szerint a Red Bull csak körbe-körbe haladni, és ötletük sincs arról, hogy hogyan tudnának javítani pillanatnyi formájukon. „Hétvégéről hétvégére folyamatos előrelépéseket teszünk a karosszériával. Malajzia óta minden nagydíjra vittünk magunkkal új fejlesztéseket, és nagyon sok olyan is van a tarsolyunkban, amit csak ez után fogunk bevetni.”

„Az előző évi autónkhoz képest még mindig gyengélkedünk kicsit a lassú kanyarokban, de tudjuk, hogy ezt a változást az orrkúpra vonatkozó szabályváltozások idézték elő a teljesítményünkben. De a mérnökeink mára elérték, hogy az autó tapadása és vezethetősége jó, néhány versenyen belül pedig újabb előrelépéseket fogunk tenni. A jó dolog a karosszériában az, hogy az autónak ezt a részét folyamatosan tudjuk fejleszteni, míg a motor fejlesztésének sajnos jóval nagyobb az átfutási ideje” – mondta el végül az Autosport által idézett Horner.

Amint arról beszámoltunk, a Red Bull motorbeszállítója, a Renault hamarosan teszteli új erőforrását, és bárminemű teljesítményjavulás még inkább meggyőzheti a Ferrarival az utóbbi időben nem egyszer szóbahozott Ricciardót a maradásról, habár az ausztrál a napokban úgy nyilatkozott, számára nem kérdés, hogy jövőre is az energiaital-gyárosoknál fog versenyezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: