DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Korai rajt, éjszakai verseny Sepangban?

A malájok hajlanak az FIA javaslatára, hogy korábban kezdjék versenyüket. A pálya vezetője azt is elárulta, legnagyobb riválisukként Szingapúrra tekintenek, az F1-es motorhang pedig bizonyos szempontból előny.

A Nemzetközi Automobil Szövetség Jules Bianchi balesete kapcsán szólította fel a versenyt rendező helyszíneket arra, hogy a megszokottnál korábbi időpontban rajtoltassák el futamaikat. A tavalyi Japán Nagydíjon a piros zászlós megszakítás miatt már egészen besötétedett, amikor a francia pilóta kicsúszása bekövetkezett. Ausztrália már visszajelzett: ők nem akarnak változtatni.

Vevő viszont a korábbi kezdésre a Maláj Nagydíj, amelyet két héttel később rendeznek, ők helyi idő szerint 16 helyett 15 órára helyeznék át a rajtot. Sepangban a múltban okozott már galibát a kezdés időpontja a késő délután rendszerint megérkező monszuneső miatt. 2009-ben emiatt 56-ból csak 33 kört tudott a mezőny lefutni.

„Ecclestone úr említette ezt, mivel a suzukai incidens miatt az FIA egy időlimitet jelölt ki” – mondta a pálya főnöke, Razlan Razali a Reutersnek. „Ezért ő azt mérlegeli, hogy a rajtot az eredeti időpontba helyezzük vissza. Ami számunkra megfelel, mert ez az idősáv biztonságosabb, az emberek ebédre érkezhetnek, megtekinthetik a versenyt, és öt körül mehetnek haza. Azt mondtuk neki, teljes mértékben támogatjuk a 15 órás kezdést.”



Elárulta azt is, lehetséges, hogy a jövőben a Maláj Nagydíjat is éjszaka rendezik – a régióban levő rivális miatt nehezedik rájuk nyomás. „Veszély áll fenn, hogy rákényszerülünk. A múltban Ecclestone nagyon akarta ezt, de azt hiszem, első alkalommal végre hallgatott ránk, hogy mi, a promóter mit akarunk. Pillanatnyilag nem akarjuk. Minden pályának van egy saját identitása, veszélyes mást lemásolni. Szingapúrnak viszont előnye van, mert a városban versenyeznek, ami jobban néz ki a TV-ben. Sepangban viszont jobb a verseny.”

Végül kitért a V6-os turbómotorok hangjára, amelynek fontos szerepe lehet a folyamatban levő szerződéshosszabbításban. „Aggódtunk az ausztrálok reakciója után, nagyon aggódtunk. Amikor végül megérkeztek Malajziába, nem tetszett. Egyszerűen túl halkak voltak. De észrevettem, hogy a lelátókon a gyerekes családok jobban élvezik a versenyt. Emlékszem, hogy egyszer egy apa fejhallgatót tett a gyerekére, és végig tartotta rajta. Vagy egy gyerek megijedt és sírni kezdett, haza akart menni. A mostani egy új fajta rajongói bázist vonz, mi pedig ezt akarjuk” – zárta Razali.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: