DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Formula-értékelő – Az év meglepetése

Kik értek el olyan eredményt az idén, amire nem számíthattunk, kik voltak a 2014-es év meglepetései? Erre a kérdésre keressük a választ a Formula.hu F1-es évértékelőjének harmadik részében.

Miután megválasztottuk az év pilótáját és az év csapatát, a Formula.hu állandó szerzőinek harmadik szezonértékelő cikkében arra keressük a választ, hogy melyik versenyző vagy csapat okozta az év legkellemesebb meglepetését a számunkra, kik teljesítettek jóval többet annál, mint amit vártunk volna tőlük?

ricc_hun_D



Bognár Viktor: Az előző év végén még aligha gondolhattuk volna Ricciardóról, hogy az lesz belőle, ami lett, így mindenképpen egy váratlan pozitív jelenség volt az ő feltörése az élmezőnybe. A Williams hasonlóan a mezőny második fertályából érkezett, és tényleg mintha kicsit Felipe Massával együtt nyomták volna meg az újraindítás gombot. A brazilból az elmúlt évek szürke teljesítménye után aligha nézhettük ezt ki, pedig a szezon második felében már a futamgyőztes forma is benne volt, amit könnyen átmenthet a következő évre is.

1. Daniel Ricciardo
2. Williams
3. Felipe Massa

Brit_Nagydij

Borbás Bálint: Ez egy érdekes kategória, mert kellemes meglepetést alapvetően csak az tud okozni az embernek, akit korábban bármilyen okból egy kicsit már leírt, vagy alábecsült. Ebben a top3-as listámban ezért nem szerepel például Fernando Alonso neve, aki idén is kimagaslót nyújtott, de az ő esetében ezen már nehezen lehet meglepődni. Daniel Ricciardótól viszont én nem vártam ilyen extrát, hiszen a Toro Rossónál nagyjából pariban voltak Jean-Eric Vergne-nyel, de annyival legalábbis nem volt jobb a franciánál, mint idén négyszeres világbajnok csapattársánál, Sebastian Vettelnél. Ezért ő nálam az év meglepetése. Ami talán meglepő lehet sokaknak, hogy Hamilton neve felfér egy ilyen listára, de – mea culpa – én őt az idei évet megelőzően 2008-as vb-címe ellenére sem tartottam olyan komplett, kész versenyzőnek, mint mondjuk Alonsót. Idén viszont bebizonyította, hogy igenis az, és nyomás alatt is hibátlanul tud teljesíteni. Túlnőtt korábbi önmagán, ezért nálam helye van ebben a top3-as listában is. Ahogy Felipe Massának is. Kevesen néztek volna ki még egy ilyen feltámadást a kis brazilból, bevallom, én sem. De Massa tényleg elpusztíthatatlan, súlyos balesetén is régen túllépett már, ahogy a gyengébben sikerült ferraris éveken is. Idén egyértelműen 2008-as önmagát idézte.

1. Daniel Ricciardo
2. Lewis Hamilton
3. Felipe Massa

ricciardo_bottas_D

Dezső Attila: Ricciardótól senki sem várta, hogy idén futamgyőzelmet szerez a Red Bullnak, pláne nem úgy, hogy év elején egy tragacs volt az RB10-es, amivel a csapattársa egész évben nem tudott mit kezdeni. Bottas produkciója magáért beszél, felülmúlta Massát, és igazi élversenyzőként hadakozott a Mercedesekkel több futamon is. Vele együtt csapata is rettentően meglepett, és korántsem amiatt, hogy jól tudták konvertálni a Mercedes-motor erejét. Ide kitartás és kemény küzdelem kellett, aminek már meglett a gyümölcse, sőt, szerintem még a java ezután következik majd.

1. Daniel Ricciardo
2. Valtteri Bottas
3. Williams

kvjat_ricciardo_D

Fűzi András: Daniel Ricciardo nagyon meglepett azzal, hogy Sebastien Vettelt szinte egész évben magasan felülmúlta. A Williams az idén sokat emlegetett fejlődése miatt került a második helyre, míg Danyiil Kvjatról azt hittem, hogy sokkal többet fog botlani idén, de szerintem igen éretten versenyzett egész évben.

1. Daniel Ricciardo
2. Williams
3. Danyiil Kvjat

Massa_Int_2_1

Gellérfi Gergő: A harmadik helyre azt a Sergio Perezt tettem, akit sokan féltettek attól, hogy a balul sikerült McLaren-kaland derékba töri a karrierjét, ám erre a mexikói gyorsan megadta a választ: a harmadik futamon megszerezte a Force India történetének második dobogóját, Kanadában a győzelemért harcolt, s végül sikerült neki az, ami tavaly a McLarennel nem, beférni a legjobb tízbe az összetettben. A második hely Daniel Ricciardóé, aki olyat tett, amire senki nem számított: tükörsimán győzte le a négyszeres világbajnok Sebastian Vettelt a bajnoki pontversenyben. A szezon legnagyobb meglepetése mégsem ő volt, hanem a Williams istálló, akik a mezőny végéről az élcsapatok közé léptek, s miközben mások fizetős versenyzőkkel is a tönk szélére jutottak, egy stabil, győzelmekre esélyes istállót építettek fel Grove-ban.

1. Williams
2. Daniel Ricciardo
3. Sergio Perez

ricciardosochi2014

Strommer Benjamin: Néhány elvakult Vettel-ellendrukkeren kívül év elején kevesen kockáztatták volna meg, hogy Daniel Ricciardo le fogja győzni a négyszeres világbajnokot. A Williams és Bottas a tavalyi eredményekhez képest alkotott rendkívülit: a csapat két 2013-as pontszerzés után lett idén év végén határozottan a második erő, a finn versenyző legjobb versenyeredménye újoncként 8. volt, ehhez képest most rendszeresen hozta a dobogókat.

1. Daniel Ricciardo
2. Williams
3. Valtteri Bottas

Bottas_Ricciardo

A végeredmény: Kétség sem férhetett hozzá, hogy Daniel Ricciardo végez majd az élen a Formula.hu „év meglepetése” szavazásán, aki hatból öt szerzőnél az első helyre került. A második hely messze magasan a "riválisok" előtt a Williamsé lett, míg a maradék szavazaton öt pilóta: Bottas, Massa, Hamilton, Kvjat és Perez osztozott – közülük a finné lett a harmadik hely, akárcsak az év pilótája szavazáson.

1. Daniel Ricciardo 17 pont
2. Williams 10 pont
3. Valtteri Bottas 3 pont
4. Felipe Massa 2 pont
4. Lewis Hamilton 2 pont
6. Danyiil Kvjat 1 pont
6. Sergio Perez 1 pont

Az év pilótája: 1. Lewis Hamilton, 2. Daniel Ricciardo, 3. Valtteri Bottas
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Williams, 3. Red Bull
Az év meglepetése: 1. Daniel Ricciardo, 2. Williams, 3. Valtteri Bottas

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: