DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

„A Ferrarinak most Vettelre van szüksége”

Bár sajnálja a kétszeres világbajnok Fernando Alonso távozását, a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo szerint a maranellói F1-es alakulatnak most Sebastian Vettelre van szüksége.

A Ferrari idén távozó elnöke, Luca di Montezemolo egy tegnapi nyilatkozatában többek közt Maranellóból való távozására, valamint a pilótaváltásra is reflektált: bár sajnálja Alonso távozását, úgy érzi, hogy a Scuderiának most Sebastian Vettelre van szüksége.

„Továbbra is a Ferrari hatalmas rajongója maradok” – nyilatkozta az Alitaliához távozó Montezemolo. „Új korszak kezdődik most a Ferrari számára, bár inkább anyagi szempontból, de ez is nagyon fontos” – utalt a korábbi Presidente arra, hogy Sergio Marchionne, a Fiat Chrysler vezetője vette át a Ferrari irányítását.

montezemolo_spain_d



Montezemolo mellett két csapatfőnök, több technikai szakember és persze a vezérpilóta, Fernando Alonso is elhagyta idén Maranellót. Utóbbi a spanyol El Mundónak nyilatkozva megköszönte, hogy istállója elengedte őt a McLarenhez: „Még két évre szólt a szerződésem, de próbáltam alternatív megoldást találni, mivel a jövő nem volt igazán vonzó. Hálás vagyok a megértésükért, hiszen mondhatták volna azt is, hogy maradjak” – mondta a kétszeres világbajnok.

Alonso távozásáról Montezemolo így nyilatkozott: „Sajnálom, Fernando Alonsót, ám most Vettel a megfelelő választás. Ő és a Ferrari ugyanúgy vissza akarnak vágni” – utalt Montezemolo arra, hogy idén nemcsak a Ferrari jutott mélypontra, hanem Vettel is, aki karrierje során először futott teljes szezont futamgyőzelem nélkül.

„Hogy újra nyerni fog-e a Ferrari? Nagyon remélem. Fontos, hogy szenvedélyesen vágyjanak a győzelemre, aztán pedig meglátjuk, hogy alakul.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: