A BBC a Formula-1 legsötétebb korszakáról készített dokumentumfilmjét, a Killer Yearst kibővítették, s az interjúkat könyv formájában is kiadták. John L. Matthews csapatfőnökök és kollégák mellett a hetvenes évek ászainak és tragikus hőseinek kedveseit is megszólaltatta. Hátborzongató olvasni, hogy élték át az állandó fenyegetettséget, párjaik elvesztését ezek a fiatal hölgyek, akiknek testközelből kellett megtapasztalni a Formula-1 gyilkos éveinek kegyetlenségét.
Jacqui Hamilton 1973-ban Roger Williamson kedvese volt, aki Zandvoortban lelte halálát, miután a tűzoltók nem tudták, sőt igazából meg sem próbálták kimenteni felfordult autójából. A végzetes napot így idézte fel: „Sütött a nap, azon gondolkodtam, hogy nemrég beszéltünk az eljegyzésről. Azt mondta, hogy két-három futam elteltével elmegyünk, és keresünk egy eljegyzési gyűrűt. Én ezt nem igazán akartam, ez nem az én stílusom, de ő erre azt mondta, hogy majd később megbeszéljük. Szóval ezen töprengtem...”
„Lementem a bokszba, és mivel úgy gondoltam, hogy ott nem látok majd valami sokat a versenyből, ezért inkább megnézem a tévében. Roger jól teljesített, persze nem a győzelemért harcolt. Ott ültem, és néztem, amikor egyszerre valaki azt mondta, hogy baleset történt. Nem láttam sokat, csak a füstöt a képernyőn, szóval senki nem tudott, és nem is mondott semmit.”
„Azon gondolkodtam, mi történhetett... Lementem a bokszba, akkorra kiderült, hogy Roger volt az. Teljesen elkábultam, és csak arra gondoltam, hogy ne, ne, nem lehet Roger! Mindig azt mondta, hogy nem akar élve megégni, és végül pont ez történt vele” – idézte fel Jacqui Hamilton a történteket, majd azt is hozzátette, hogy a temetésen találkozott azzal a David Purleyvel, aki egyedüliként próbálta meg kedvesét kimenteni a lángok közül:
„Láttam őt a temetésen és elbeszélgettünk. Elmondtam neki, mennyire büszke vagyok rá, hogy megpróbált tenni valamit, hiszen tulajdonképpen nem kellett volna ezt tennie. Úgy gondolom, hogy nagyon-nagyon bátor dolog volt ez tőle, hiszen ő maga is megéghetett volna. Nagyon kedves volt, igazán elbűvölő, de többé nem találkoztam vele.”
A most 77 esztendős Jean-Pierre Beltoise feleségének, Jacqueline-nek nem kellett átélnie kedvese elvesztését, de ő is testközelből tapasztalhatta meg a sportágat akkoriban oly gyakran sújtó tragédiákat, hiszen testvére szintén a versenypályán vesztette életét. „Akkoriban két-három versenyző meghalt minden évben, ami nagyon nehézzé tette a dolgokat. Mesélhetek Hockenheimről, a napról, amikor Jim Clark meghalt. Ez volt az első tragédia, amit átéltem.”
„Épp akkor házasodtunk össze, és elutaztunk a hockenheimi F2-es futamra. Jim, akivel jól ismertük egymást, odajött és megpuszilt, majd elmondta, mennyire örül, hogy egybekeltünk Jean-Pierre-rel. Az akkori csapattársa, Graham Hill is odajött, ő is megpuszilt, aztán pedig elkezdődött a futam. Jim elindult... és ennyi volt. Szörnyű, rettenetes volt. Jean-Pierre győzött, és sírt a dobogón, mindenki zokogott. Még most is megvan a kép róla...”
„Jim halála után biztos voltam benne, hogy ez nem ismétlődhet meg, hogy senki más nem halhat meg. Fiatal voltam, nem ismertem fel, mennyire veszélyes ez a dolog” – folytatta Jacqueline Beltoise. „Aztán jött Jo Schlesser... Borzalmas volt, az autó felrobbant a kanyar felé menet tartva, amiről Jean-Pierre azt mondta akkoriban, hogy műszaki hiba miatt történt, a versenyzők emiatt halnak meg. Láttam, hogy Jo jön, láttam a balesetet, iszonyú volt. Mindenhol üzemanyag volt a pályán, az autók keresztülhajtottak a lángokon, a futamot pedig nem intették le. Rettenetes látvány volt, nem is gondoltam, hogy az autók keresztülhajthatnak a tűzön.”
„Sokkot kaptam, nagyon fiatal voltam még. Csak 22 éves múltam, akkoriban fedeztem fel a versenyzést, és imádtam. Aztán jött egy, két, három, négy, öt haláleset, ami egyre szomorúbbá, egyre boldogtalanabbá tett. De végül, bármily szörnyű ezt mondani, hozzászoksz. Elfogadod a tényt, hogy valaki előbb-utóbb meg fog halni, és csak arra gondolsz, hogy ne azzal történjen, aki fontos a számodra. Ahogy Jo Schlesserrel történt, ami borzalmas volt, aztán Courage, aki jó barátom volt, majd végül, mind közül a legrosszabb, amikor Francois meghalt” – mondta Jacqueline, az 1973-ban Watkins Glenben meghalt Francois Cevert testvére.
