DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 13. hétfő
F1

Hová tart a Formula-1? - 1988-1995

1988-ban a versenyautók fejlesztésénél két különböző irány közül választhattak. Az 1989-től életbe lépő turbótilalom tudatában a többség már szívómotorral nevezett, és tapasztalati előnyre próbált szert tenni. Próbálkozásuk sikertelen volt, a turbó mellett utolsó percig kitartó Honda (a McLarenben) és a Ferrari learatott minden babért.

A szerénnyé vált ellenfelek ajkukba haraphattak - mert 1989-ben is a McLaren uralta a bajnokság érdemi részét - nem sikerült tehát korábban kelnie a konkurenciának. A versenyág gazdasági oldala tovább erősödött, mert a sportra nézve előnyösebb gazdasági törvények születtek, a felbuzdult szponzoroknak köszönhetően a versenyhétvégéken esetenként negyven induló próbált a Formula-1-es rajtrácsra kerülni. A megbízhatóság önmagában nagyon kis erénynek bizonyult a ritka, de kiugró teljesítményekre képes mezőnyben. A teljesítményt fokozó erőfeszítések nagy műszaki kudarcokhoz vezettek. A mezőny mintha elvesztette volna a fonalat a szabályalkotókkal vívott sakkjátszmában. Az egyik pozitív meglepetést a Honda és a Renault 10 hengeres motorkoncepciója okozta, ennek a megoldásnak az életrevalósága "stílust" teremtett a következő évekre.

 

1990-ben megint a Ferrari és a McLaren vívott egymással, a McLarent Senna eltökéltsége vitte a csúcsra, és bár a Ferrarit észrevehetően felhozta Prost munkamódszere, a másik piros autóban Mansell alig ért célba. Ez a két csapat futamgyőzelmekben egálig vitte, de a több jó helyezése a McLarennek kedvezett, és ez döntötte el közöttük az elsőség kérdését.

 



1991-ben a győzelemért járó pontszámot felemelték 9-ről 10-re. Ez már a több győzelmet kivívó pilótát segítette. A McLaren simán nyerte az első négy futamot, a Sennához kiválóan illesztett autójával. Ekkor viszont fordulópont következett, talán politikai kezdeményezés révén is (néhány európai államfő kijelentette, ideje volna megmutatni a japánoknak, hogy mi is tudunk autót építeni). Lássunk csodát, végre célba ért az aktív kerékfelfüggesztésű Williams-Renault. Ütőképes autó volt, motivált versenyzőkkel. Mansell sorozatban nyert az év felétől kezdve, és a sírból hozta vissza csapata és önmaga bajnoki esélyeit. A hajrában párharc alakult ki, amelyben a McLarent segítette megbízhatósága. Külön érdeme a wokingi gárdának, hogy ezt a szép sikert egy 12 hengeres motorral érte el. A tucatnyi henger dolgoztatásában nagy hagyományokkal bíró Ferrari ugyanekkor technikai szakadékba zuhant!

 

1992-ben a fedélzeti ún. irányítási szoftverek háborújában is verhetetlen Williams Renault kárpótolta a címet régóta áhító Mansellt és a Marlboro-színeket halálosan unó világot. Súlyos veresége miatt az évad végén a McLaren elvesztette a méltóságában sértett Hondát, a Ferrari motorgyilkos alvázat fejlesztett, a Benetton pedig annál gyorsabb lett, minél jobban rászabták azt a fiatal Michael Schumacherre. A Benetton a szezon minden futamán pontot szerzett, ami felhördülést keltett szakmai körökben - hirtelen nem lehetett mihez mérni.

 

1993-ban a gumiköpenyek méretének csökkentése sem mérsékelte az átlagsebességet, az aktív futómű (Live Suspension), ha lehet még tökéletesebbé vált. Prostnak (kis túlzással) csak végig kellett mennie a futamok többségén, hogy négyszeres világbajnok legyen. A Williams 10 győzelemmel, és minden futamon pontot szerezve újra igazolta: a nagy kapacitású számítógépes kiszolgálásban ők a legjobbak. A Ford V8 motorra kárhoztatott McLarenből hiába sajtolt ki mindent Senna. A McLaren még az ezüstérmet sem érezhette előre a zsebében, mert a Benetton prioritást élvezett közös motorszállítójuknál, a Fordnál. A Mercedes félénken, nevét fel nem vállalva keresztapáskodott a Sauber felett. A svájci versenyautók oldalán a meghajtó motor származására nem a szokásos "Powered by....." felirat utalt, hanem az óvatos "Concept by Mercedes".

 

A megbízhatóság és a teljesítmény elválaszthatatlanul egymásba olvadt, az elektronikai fejlesztések kettészakították a mezőnyt. A 10 hengeres motor bizonyult a legütőképesebbnek, a 8 hengeres erőforrás kedvező ára, kis fogyasztása és megbízhatósága miatt volt népszerű. A tucatnyi hengeres pedig képtelen volt bebizonyítani, hogy az elképzelés igenis jó, csak a kivitelezéssel van a baj.

 

A technikai leszerelést kezdeményező új FIA elnök, Max Mosley 1994-től betiltatta a rásegítő rendszereket. Szerinte ezek (kipörgésgátló, csúszásgátló, rajtautomatika) csak a sebességet növelték. Nem látta be, hogy a "kütyük" a menetbiztonságot is (a jobb kerék-út kapcsolat következtében hatásosabb fékezés, gyorsítás, ívmenti tapadás) szolgálták! A nézők szórakoztatására a versenyizgalmak növelését helyezte kilátásba: azaz engedélyezte a tűzveszélyes verseny közbeni tankolást! Reformjai következményeként halálesetek és személyi sérülések döbbentették meg a világot. A bajnoki versenyfutásban a megbízhatóság lett mérvadó, és sajnos az is, hogy hányszor engedik Schumachert elrajtolni. Addig variálták az eltiltások és pontlevonások folyamatát, amíg egyetlen pont különbség maradt (a korábban 32 pont előnyben is lévő) Michael Schumacher és Damon Hill között a döntő futamra. Egyesek szerint az FIA leplezetlenül saját társasjátékának tekintette a sorozatot, és a nézettség érdekében oda hatott, következetlenül és nem egyformán büntetve azonos vétségekért.

 

1995-ben a 3 literesre redukált erőforrások és a cockpit bővítése csak passzív módon növelték a biztonságot. Az új előírások még inkább szétszakították a mezőnyt, akár tíz másodperc is lehetett a pole-pozíciós idő és az utolsó rajtkockára minősítő köridő között. Flavio Briatore megszerezte a franciák V10-es motorját a Benetton részére, igaz, hogy ezen ügylet segítése érdekében először meg kellett vennie a Ligiert! A motorpalettán tehát 1:1 volt az állás a Williams és a Benetton között. Az aerodinamikában Adrian Newey zsenialitása a Williams javára billentette a mérleget, egy időmérésre és rövid etapokra nézve verhetetlen autó megtervezésével. A versenytaktikában azonban a Benetton vitte a prímet, a félszavakból egymást megértő Schumacher és Brawn képesek voltak megfordítani az eredményt a pályán, és legyőzni a gyorsabb Williamseket, ami a Benetton egyetlen konstruktőri vb-címét hozta a konyhára.

 

A Mercedes a McLarent nézte ki magának, "hordozó rakéta" gyanánt, ezért a Peugeot-nak mennie kellett onnan, és sértetten a Jordan partnerévé vált. A Ferrari utoljára szerepelt 12 hengeres motorral, de más területen is gyökeres változtatásokra szánta el magát, és a Mercedes is egyre nagyobb befolyást, hányadot birtokolt a McLarenen belül - erről majd a következő részben.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: