David Coulthard felidézte, hogy Nigel Mansell 1994-es visszatérésekor nem szívesen látta őt a Williams garázsában, mert zavarónak tartotta a jelenlétét, a csapat azonban nem értett egyet ezzel, és humorral kezelte a helyzetet. A suzukai esős futam különösen emlékezetes maradt Coulthard számára, aki kívülről figyelte az eseményeket, és megkönnyebbülten nyugtázta, hogy nem neki kellett vezetnie az extrém körülmények között.
Az idény különösen nehéz volt a csapat számára, hiszen Ayrton Senna halálos imolai balesete megrázta az egész Formula–1-et. Coulthard tesztpilótaként lépett elő versenyzővé, de közben négy futamra Mansell is visszatért a helyére. A skót a Up To Speed podcastben mesélte el a történetet:
„Emlékszem, hogy amikor elmentem a Japán Nagydíjra, Nigel azt kérte, hogy ne legyek a garázsban, mert úgy érezte, ez zavaró. A szerelők viszont viccesen, ahogy azt szokták, készítettek egy képet rólam egy piros körrel és áthúzással, mint egy behajtani tilos táblát, és kirakták a garázs elé.”

Coulthard szerint ez részben ugratás volt Mansell felé, különösen azért, mert a csapatvezetés másként látta a helyzetet: „Kicsit Nigel kifigurázása volt, mert Frank azt mondta, hogy nem lehet ilyet, ő a versenyzőnk és tesztpilótánk, szükségünk van rá, hogy hallja, mit csinál az autó.”
A szóban forgó, esős 1994-es Japán Nagydíj más okból is különösen emlékezetes maradt számára. Coulthard így emlékezett vissza az extrém körülményekre: „Az a Japán Nagydíj volt az, ahol szakadt az eső, és autók csúsztak ki a célegyenesben. Akkoriban minden körülmények között versenyeztünk. Nem akarom lebecsülni a mai Formula–1-et, nagyon jó okai vannak annak, hogy ma már nem vezetnek ilyen körülmények között.”
A legőszintébb pillanat azonban a végére maradt: „Emlékszem, a garázsban voltam, néztem, ahogy az autók mindenfelé kicsúsznak, és azt gondoltam, nagyon örülök, hogy Nigel Mansell ül az autóban, és nem én.”