Doohan nem enged: csak az F1 érdekli
https://formula.hu/parc-ferme/40415
Jack Doohan tiszta vizet öntött a pohárba a jövőjét firtató találgatásokkal kapcsolatban. Az ausztrál tehetség, aki jelenleg a Haas tartalékversenyzői feladatait látja el, egyértelművé tette, hogy nem kerget más álmokat: „Nem azért vagyok itt, hogy csak kitöltsem a létszámot, vagy elégedett legyek azzal, hogy eljutottam idáig. Hiszek a képességeimben és abban a munkában, amit a csapattal közösen végzünk.”
A pilóta hangsúlyozta, hogy bár a háttérbe szorulás mentálisan megterhelő lehet, őt csak a bizonyítási vágy hajtja. „Nem azért vagyok itt, hogy csak statiszta legyek a paddockban. Minden egyes szimulátorban töltött óra és minden teszt azt a célt szolgálja, hogy megmutassam: készen állok a versenyzésre” – jelentette ki határozottan Doohan, utalva arra, hogy a várakozás ellenére is csak az F1-es rajtrács az elfogadható cél számára.
Az ausztrál versenyző elutasította azokat a felvetéseket is, miszerint más kategóriák felé kellene kacsingatnia. „Vannak, akik szerint más szériákban kellene biztosabb lehetőséget keresnem, de én dacosan kitartok. Úgy érzem, szakmailag már megértem a feladatra, és nem hagyom, hogy a bizonytalanság elvegye a kedvemet. Az a célom, hogy a nevem hamarosan ott legyen a vasárnapi rajtrácson.”

Fotó: TGR Haas F1 Team
Juniorok: Tsolov-dominancia és büntetéshegyek
https://formula.hu/parc-ferme/40712
Újabb hétvégét teljesített az F2 és az F3 is Silverstone-ban, ahová hagyományosan mindig kísérik a száguldó cirkuszt. Az F3 futotta előbb a főversenyét vasárnap, melynek eredménye tulajdonképpen csak tájékoztató jellegű volt, órákkal a leintést követően ugyanis büntetéshegy zúdult a versenyzőkre. A futamot Matteo De Palo nyerte, azonban technikai szabálytalanság miatt kizárták, így Maciej Gladysz örökölte meg az első helyet. A második helyen célba érő Ernesto Rivera szintén büntetést kapott, neki öt másodpercet adtak hozzá az idejéhez, és hasonlóan járt James Wharton, Alessandro Giusti és Nandhuvad Bhirombhakdi is. Az F3 főversenyének első három helyezettje így végül Gladysz, Freddie Slater és Ugo Ugochukwu lett. A bajnokságot továbbra is utóbbi vezeti magabiztosan.
Az F2-ben pedig dominanciát láthattunk. A szombati sprintet is megnyerő Nikola Tsolov a főfutamot is behúzta, ezzel pedig 17 pontra növelte az előnyét Gabriele Mini előtt; a bolgár versenyző zsinórban három győzelemnél jár. Mögötte Rafael Villagomez és Kush Maini futott be, aki egy ideig vezette is a versenyt.
Mindkét széria szezonja Spában folytatódik.

Hamilton megtarthatja a dobogóját
https://formula.hu/parc-ferme/40711
Mindössze megrovással megúszta a sárga zászlós incidenst Lewis Hamilton. A hétszeres világbajnokot a Brit Nagydíjat követően beidézték a felügyelők, mivel a feltételezés szerint nem lassított eléggé, amikor Nico Hülkenberg leállása miatt belengették a sárgát. Hamiltonnak ezzel a dobogója került veszélybe, azonban az FIA végül a telemetria és a kameraképek alapján nem marasztalta el nagyon a britet.
A szövetség indoklása szerint az történt, hogy amikor Hamilton elért a kilences kanyarhoz - a sárga zászlós zóna kezdetéhez -, akkor még semmilyen jelzés nem látszódott sehol, így nem tudhatta, hogy lassítania kell. A kormánykijelzőjén is már csak akkor jelent meg az információ, amikor a zóna végéhez közeledett, így ideje sem volt reagálni. Ennek fényében a komolyabb büntetés nem indokolt, hiszen önhibáján kívül nem emelte el a gázt, a szabályok ellen ugyanakkor vétett, ezért döntöttek végül a megrovás mellett.
Miért nem indították újra a végén az F1-es Brit Nagydíjat?
https://formula.hu/parc-ferme/40710
Komoly felháborodást váltott ki az F1-es Brit Nagydíj végén az, hogy mégsem indították újra a versenyt, pedig megérkezett az üzenet az utolsó előtti körben, hogy a biztonsági autó bejön a bokszba.
Az FIA kiadta a maga állásfoglalását és magyarázat a vitatott kérdésben:
„A biztonsági autós szabály azt mondja ki, hogy a körök visszavételének megkezdése után egy teljes kört teljesíteni kell, mielőtt újraindítható a futam. A versenyirányítás ezt követte. A ’safety car in this lap’ üzenet egy szoftverhiba miatt tévesen került ki” – olvasható a hivatalos közleményben.
Vagyis a felirat került ki tévesen, de a procedúra az előírtaknak megfelelően zajlott.

Ben Sulayem és Domenicali is LEGO-autót vezet a mai F1-es Brit Nagydíj előtt
https://formula.hu/parc-ferme/40709
A RacingNews365 értesülései szerint Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója, és Mohammed ben Sulayem, az FIA elnöke is volán mögé ül a pilóták Lego-miniautós parádéján Silverstone-ban.
Csütörtökön bejelentették, hogy a 2025-ös Miami Nagydíjon rendezett Lego-autós felvonulás sikere után új elemmel bővül az esemény, amikor a rendezvény visszatér Silverstone-ba: a 22 versenyző mindegyike saját, egyenként 28 000 kockából álló miniautót kap.
A RacingNews365 jól értesült forrásokból tudja, hogy Domenicali és Ben Sulayem miniautóval hajtanak majd a rajtrácsra a hivatalos felvonulási kör előtt, de magában a felvonulásban nem vesznek részt.
Úgy tűnik, hogy a versenyzők már a FIA-garázsban lesznek, amikor Domenicali és Ben Sulayem az autókat a rajtrácsra viszik.

Az egy kiállás lehet a nyerő taktika az F1-es Brit Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/40708

A Pirelli motorsport-igazgatója, Dario Marrafuschi szerint ugyan több opció is elérhető, de a legnagyobb rugalmasságot a közepes keveréken való rajt és az egy kiállás biztosítja – ezzel lehet a legtöbb lehetséges forgatókönyvet lefedni a Brit Nagydíjon.
Szombaton nagyjából 40 Celsius-fokos pályahőmérséklet és 27 Celsius-fokos levegőhőmérséklet fogadta a csapatokat, és a gumigyártó várakozásai szerint ez vasárnapra sem változik jelentősen.
„Az ezen a hétvégén rendelkezésre álló összes gumiabroncs-keverék alkalmasnak bizonyult a holnapi versenystratégiák kialakításához. A ma mért kopás mértéke összességében alacsonyabb volt a vártnál, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a jelenlegi autók ezen a pályán hogyan menedzselik az energiát. Emiatt a szimulációink szerint az az egykiállásos stratégia körülbelül 13 másodperccel gyorsabb, mint a kétkiállásos” – mondta szombat este Marrafuschi Silverstone-ban.
„A csapatok túlnyomó többsége a közepes keveréket hasnzálta a sprintfutamon, és arra számítunk, hogy ez lesz a leggyakoribb választás a nagydíj rajtjához is. A sárga oldalfalú abroncs elég stabi teljesítményt nyújtott, és jó stratégiai rugalmasságot biztosíthat biztonsági autó, VSC vagy más megszakítás esetén is” – tette hozzá.
A leggyorsabb stratégia az, ha a verseny nyitó szakaszában a C2-es gumit használják, majd a 24. és 30. kör között áttérnek a keményre. Lehetséges alternatíva a közepes–lágy kombináció, amelynél a boxkiállást a 29. és 35. kör között tervezik. Alternatívaként választható egy olyan stratégia is, amely a kemény gumival kezdődik, majd egy közepes gumis szakasz következik, vagy a versenyt a lágy gumival kezdik, és a kemény gumival fejezik be.”
Év végén jön Christian Horner könyve
https://formula.hu/parc-ferme/40704
Christian Horner már bő egy éve nem tagja a Red Bullnak és a Formula–1-nek, azonban még mindig igyekszik tűzközelben maradni. Rendszeresen pletykálnak arról, hogy társtulajdonosként keresi a visszautat a száguldó cirkuszba, hazai futamán, a Brit Nagydíjon pedig a hírek szerint jelen is van/lesz. Erről helyszínen tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor beszélt a pénteki videójában.
Horner azonban nemcsak emiatt került be újra a hírekbe, hanem azért is, mert még idén kiadja életrajzi könyvét. A Drive címet viselő mű várhatóan októberben jelenik majd meg, amelyben „el nem mondott” történeteket fog megosztani a nyilvánossággal.

Fotó: Red Bull Content Pool
Gasly rajtbüntetést kapott Stroll feltartásáért
https://formula.hu/parc-ferme/40707
A stewardoknak aa sprintet követően az időmérő utánra is jutott vizsgálandó ügy: Pierre Gasly-t Lance Stroll feltartásáért, Esteban Ocont a sárga zászló alatti potenciális gyorshajtásért, a Racing Bullst pedig veszélyes kiengedésért idézték be. Utóbbit nem találták vétkesnek; a telemetria és a felvételek alapján a Haas franciája kellőképpen beleemelt a gázba, amikor észlelte a jelzést, így bármiféle szankció nélkül megúszta.
Honfitársa azonban már nem volt ennyire szerencsés. Gasly feltartása bebizonyosodott, az Alpine pilótája pedig három rajthelyes büntetést kapott a futamra. Ez azt jelenti, hogy a 12. helyett a 15. helyről várhatja majd a lámpák kialvását.
A Racing Bulls valamivel jobban járt, ők Arvid Lindblad veszélyes kiengedéséért ötezer eurós pénzbüntetést kaptak.

Hülkenberget büntették, Lawsont nem
https://formula.hu/parc-ferme/40706
Ha úgy vesszük, házon belüli csatát láthattunk a silverstone-i sprint végén, a Red Bull-os Isack Hadjar és a Racing Bulls pilótája, Liam Lawson ugyanis egymásra találtak a hajrában. Mindketten heves temperamentumukról híresek, illetve arról, hogy nem adják könnyen magukat, és Lawson látszólag pontosan ezt is tette nagycsapatos kollégája ellen. Amikor a francia megpróbálta megelőzni őt, az új-zélandi hirtelen előtte termett az íven, amin Hadjar ki is fakadt a rádióban.
Az esetet jegyezték a felügyelők is, a sprint után pedig figyelmeztetésben részesítették Lawsont. Az indoklás szerint azért úszta meg csak ennyivel, mert a kérdéses pillanatban ő (Lawson) még nem lassított, hanem csak előkészítette a fékezést és a kanyarodást. Ezenkívül elég helyet is hagyot Hadjarnak, amit utóbb a francia is elismert, a szituáció pedig inkább következett az eltérő energiaszintekből, mint aggresszív védekezésből. A Racing Bulls versenyzője így megtarthatja a nyolcadik helyét és az érte járó pontját.
Nem volt viszont ilyen szerencsés Nico Hülkenberg, akit pályaelhagyás miatt vizsgáltak. A német a kilences kanyarban Esteban Ocon előzése közben levágta a pályát, ezzel előnyt szerezve, a stewardok pedig öt másodperces büntetést osztottak ki neki, miután nem adta vissza a pozíciót. Jelentőset viszont ő sem bukott ezzel, hiszen csak a 13. helyen ért célba.
F2: Tsolov utolsó körös előzéssel győzte le Minit és vette át a bajnoki vezetést
https://formula.hu/parc-ferme/40705
A befutóig izgalmas csatát hozott a Formula-2-esek szombati sprintversenye Silverstone-ban: a két fő bajnokaspiráns, Gabriele Mini és Nikola Tsolov feszült egymásnak a hajrában – úgy, hogy a bolgár a hatodik rajthelyről küzdötte magát előre. Az utolsó körben dőlt el a csata: Mini hibázott egy kisebbet, így Tsolov támadni tudott és megelőzte, ezzel idei ötödik győzelmét aratta, ráadásul pontszámban utolérte olasz ellenfelét, a több első hely révén pedig immár ő vezeti az összetett tabellát!
A dobogót Rafael Villagomez tette teljessé, a többi bajnoki élmenő közül Alex Dunne és Rafael Camara épp kicsúszott az első nyolcból, azaz a pontszerzők közül, míg a futam krónikájához tartozik még, hogy az első körben a régi célegyenesben keveredett incidensbe John Bennett és Sebastian Montoya, ami miatt a safety car is a pályára gurult.
Ami pedig a Formula-3-asok délelőtti sprintfutamát illeti: a fordított rajtrácsos pole-ból induló Ugo Ugochukwu ritkán látható fölénnyel nyert, a dobogóért azonban nagy csata folyt, amelyből a karrierje első pódiumát jegyző Srí Lanka-i Yevan David, valamint Theophile Nael jött ki győztesen. Freddie Slater csupán hetedik lett, így 21 pontra nőtt a hátránya Ugochukwu mögött, vasárnap a főversenyen viszont a pole-ból indulva javíthat.

Brown rövidre zárta a Verstappen-pletykákat – egy időre…
https://formula.hu/parc-ferme/40703
Az elmúlt napokban egyre intenzívebbé váltak azok a pletykák, melyek szerint a Red Bull-lal egyébként 2028-ig szerződésben álló, de a jövőjéről jelenleg is tárgyaló Max Verstappen menedzsmentje a McLarennel, egész pontosan Zak Brownnal tárgyalt. Bár sajtóhírek szerint beszélgetésekre valóban sor került a felek között, méghozzá a Verstappen-tábor kezdeményezésére, de ezek nem közvetlenül egy 2027-es ülésről szóltak, inkább csak helyzetfelmérésről, ami pedig teljesen szokványos az F1-es paddockban.
Mindenesetre Brown a pénteki silverstone-i sajtótájékoztatón sokadjára is kérdést kapott a témában: „Vannak pletykák? Nincsenek egyeztetések. Általában nem beszélek a vacsoráimról, de előző este Nigel Mansell-lel ettünk együtt, ami klassz volt. Meg is nyerte ezt a versenyt jó párszor!” – viccelődött a wokingiak vezérigazgatója. „Nagyon elégedett vagyok a két versenyzőmmel, Landóval és Oscarral, és szerintem valahányszor egy olyan név előkerül, mint Maxé, mindenki izgatott lesz. Négyszeres világbajnok, de elégedett vagyok a felállásunkkal.”
Amikor a sajtótájékoztatót vezető Tom Clarkson konkrétan rákérdezett, hogy ez azt jelenti-e, hogy ha egyszer sor is kerül erre az átigazolásra, az nem mostanában fog megtörténni, Brown tömör, de minden eddiginél egyértelműbb választ adott: „Így van” – felelte, majd később egy újabb kérdésre, amely azt firtatta, hogy meddig jutottak az egyeztetések Verstappenékkel, hozzátette: „Nem haladtak sehova. Megvan a két versenyzőm, úgyhogy nincs miről beszámolni.”

Miért nincs még a McLarenekben a frissített Mercedes-motor?
https://formula.hu/parc-ferme/40702
A Mercedes partnerei körül a McLaren az egyetlen, amely még nem szerelte be a frissített Mercedes-erőforrást az autóiba. Egy hete Spielbergben Kimi Antonelli árulta el először, aztán Toto Wolff Mercedes-főnök is megerősítette, hogy végrehajtottak néhány megbízhatósági javítást, elsősorban az akkumulátoron, hogy elejét vegyék a korábbi futamokon látott kieséseiknek. Fontos kiemelni, hogy mindez nem a motorfejlesztési rendszeren, az ADUO-n belül tették meg, hiszen megbízhatósági fejlesztésre van azon kívül is lehetőség.
Mindenesetre ezt az újabb hajtásláncot már beszerelte az Alpine mindkét autójába – Pierre Gasly és Franco Colapinto így már a harmadik motorjánál jár a 2026-os F1-es szezonban –, ahogy a Williamsnél is megtörtént ez Carlos Sainz esetén, akinek az Osztrák Nagydíjon gondjai akadtak, míg Alexander Albonnál egyelőre nem történt meg ez a csere, hiszen csak Barcelonában kapta meg a legújabb motorját. És hasonló a helyzet a McLareneknél is, ahol még egyik autóban sem az új Mercedes-motor dübörög, de Zak Brown szerint ennek prózai a magyarázata:
„Végig kell vinni a ciklust a motorokkal, és a jelenlegi erőforrásainknak van még ideje, szóval várnunk kell a motorcseréig. A Williams azért kapta meg a sajátját, mert Carlosnak problémái voltak, motort kellett cserélnie. Úgyhogy csak az időzítésen múlik ez” – magyarázta a wokingiak vezérigazgatója a pénteki sajtótájékoztatón. Hozzátette: nem is kérték a Mercedestől az új motort egyelőre épp a jelenlegi hajtáslánc életciklusa miatt, de remélhetőleg a következő versenyen már beszerelik. „Természetesen szerettük volna. Amikor tudod, hogy érkezik teljesítmény, ami még nincs benn az autódban, akkor a lehető leggyorsabban szeretnéd megkapni. De nem nevezném frusztrációnak. Ez van, csak lehajtott fejjel nyomjuk tovább, és nem túl sokára ott lesz az autóban” – fogalmazott Brown.

„Szinte teljesen új” B autóval készül Bakura a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/40701
Az elmúlt hetekben ismét visszacsúszni látszott a középmezőny végére a Williams a Formula-1-ben, James Vowles csapatfőnök szerint azonban nem állnak le az újításokkal. A most hétvégi Brit Nagydíjra új első szárnnyal készültek, de a továbbiakban is érkeznek fejlesztések – a legkomolyabb az Azerbajdzsáni Nagydíjon szeptemberben: „Lesznek apróságok Spában, majd Budapesten egyaránt. Aztán némileg nagyobb újítások érkeznek, beleértve némi súlycsökkentést Zandvoortba. Aztán szinte egy teljesen új autónk lesz Bakuban” – jelentette ki Vowles.
A Williams-főnök Silverstone-ban a Formula.hu jelenlétében tovább részletezte az azeri csomagot: „A legjobban B autóként tudom ezt leírni nektek: új lesz a karosszéria, és más alkatrészek is jönnek vele együtt ugyanakkor. Az egy nagy fejlesztés lesz, ez igaz. Amit Suzuki és Miami között csináltunk, az is viszonylag nagy csomag volt. A most hétvégi is valójában egy egész komoly újítás. Aztán jön további súlycsökkentés, ami teljesítmény szempontjából szintén eléggé jelentős lesz.”

Fotó: Williams
Portimao zárhatja vészmegoldásként az F1-es szezont?
https://formula.hu/parc-ferme/40700
Továbbra sem dőlt el, pontosan hogyan fog kinézni a 2026-os Formula-1-es idény második fele és főleg vége, köszönhetően az iráni háborús konfliktusnak, amely miatt áprilisban le kellett fújni a Bahreini és Szaúd-arábiai Nagydíjakat, s amely veszélyezteti az évadot lezáró Katari és Abu Dhabi Nagydíjakat november 29-én és december 6-án. A Formula.hu saját információi alapján többször is beszámoltunk róla, hogy több forgatókönyv is létezik arra az esetre, ha a konfliktus nem normalizálódik a közel-keleti térségben, az F1 pedig úgy döntött, hogy legkésőbb a nyári szünetig elhalasztja a végső döntést.
Amennyiben a háború véget ér vagy legalább megvalósul a tűzszünet, úgy benne van a pakliban, hogy Katart és Abu Dhabit az eredeti terveknek megfelelően megrendezik, sőt az is elképzelhető, hogy a bahreini vagy a szaúdi futamot visszaillesztik a menetrendre (hiszen hivatalosan a „törlés” szó egyik versennyel kapcsolatban sem hangzott el): erre az október 4-i hétvégén lehet esély az Azerbajdzsáni és Szingapúri Nagydíjak között (ebben az esetben az év végén 11 hétvége alatt rendeznének 9 futamot).
Ha viszont az iráni konfliktus tovább húzódik, akkor Katart és Abu Dhabit is lefújhatják, a Formula-1 azonban ekkor sem szeretné, ha a tervezett 24 helyett csupán 20 fordulóból állna a szezon. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója már korábban jelezte, hogy biztosan nem a november 21-i Las Vegas-i Nagydíj fogja zárni az idényt, a friss hírek szerint pedig nem egy logisztikailag nehezen megvalósítható második ottani verseny, hanem Portimao jelenthetné a vészmegoldást – írja a The Race. A Portugál Nagydíj jövőre eleve visszatér a naptárba egy kétéves szerződéssel, a koronavírus-járvány éveiben pedig már sikeresen rendezett futamokat beugróként. Ha most is Portimaóra esik a választás, ott zárulhat az így 21 fordulós évad – dátumról egyelőre nincs szó, márpedig érdemes megemlíteni, hogy november 22-én még MotoGP-futamot rendeznek náluk, így a 29-i időpont logisztikailag nagy kihívást jelenthetne.

„Ha van valami új, azt tőlem fogjátok hallani” – Verstappent nem érdeklik a pletykák
https://formula.hu/parc-ferme/40699
Hetek, hónapok, sőt évek óta szűnni nem akaró találgatások övezik Max Verstappen jövőjét annak ellenére, hogy 2028-ig érvényes a szerződése a Red Bull-lal – jóllehet, a hírek szerint kilépési záradék is szerepel benne, ahogy a legtöbb kontraktusban. Utazó tudósítónk, Mészáros Sándor arról számolt be, hogy a múlt hétvégi F1-es Osztrák Nagydíjon is zajlottak egyeztetések a pilóta stábja és az energiaitalosok között, míg a napokban felröppent új pletykairány, hogy Verstappenék a McLarennel is beszélgethettek.
Ám amikor ez utóbbi híresztelésekről kérdezték a Brit Nagydíj sajtónapján, a négyszeres világbajnok nagyon gyorsan rövidre zárta a témát a Formula.hu jelenlétében: „Nem fogom magam ebbe belevonni. Már korábban is elmondtam, amit akartam. Ha valami új van, vagy valami változik, azt főleg fogjátok hallani, nem pedig más fogja megírni, nem igaz?”

A Red Bull ősszel F1-es autóba ülteti Tsolovot
https://formula.hu/parc-ferme/40698
A Red Bull már készíti Nikola Tsolov első komolyabb Formula–1-es bevetését: Peter Bayer elárulta, hogy a bolgár tehetség már az ősszel részt vehet egy korábbi autóval teljesített TPC-teszten. Erre azért van szükség, hogy megszerezze a pénteki szabadedzéseken való részvételhez szükséges jogosultságot.
„Jelenleg azon dolgozunk, hogy TPC-teszten vehessen részt, mert szüksége van a pénteki szabadedzésekhez szükséges licencre. Még hiányzik néhány kilométer, ezt pedig ősszel szeretnénk pótolni” – mondta a Racing Bulls vezérigazgatója.
A 19 éves versenyző számára ez újabb fontos lépést jelenthet a Formula–1 felé. Tsolov nemrég magabiztos győzelmet aratott a Red Bull Ringen a Formula–2-ben, ami tovább erősítette azokat a véleményeket, hogy mielőbb helyet kaphatna a Red Bull juniorcsapatánál. Peter Bayer ugyanakkor igyekezett lehűteni azokat a találgatásokat, amelyek szerint Tsolov már biztos befutó lenne a Racing Bulls egyik 2027-es ülésére Liam Lawson helyére.
„Ezek csak pletykák. Nagyszerű munkát végez, óriási tehetség, akit természetesen figyelünk. De még csak nyolc versenyen vagyunk túl, Liam és Arvid is remek munkát végez, ezért ez jelenleg egyáltalán nem téma” – fogalmazott Bayer.

Meleg, napos idő várja az F1-es mezőnyt Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/40697
Nem lesz akkora a hőség a Brit Nagydíjon, mint Spielbergben volt, de Silverstone is meleg időjárással várja a Formula-1 mezőnyét. Pénteken, szombaton és vasárnap is 26-27 Celsius-fok körüli hőmérsékleteket jósolnak, talán szombaton lehet a leginkább meleg az ikonikus helyszínen, felhőből kevés várható erre a hétvégére, meleg, napos körülményekre kell készülni.
Az utóbbi években többször is eső fűszerezte meg a nagydíjat Silverstone-ban, de ezúttal minimális az esély rá: pénteken és szombaton gyakorlatilag kizárt a csapadék, de vasárnap is bőven 10% alatt van a valószínűsége jelen állás szerint.
Ugyan a pálya elhelyezkedése miatt a szél mindig faktor, de most nem lesz túl erős az sem, 11-23 km/h közötti szélerősségre van kilátás ebben a pillanatban.

Fotó: Amerikai festéssel ünnepel a Brit Nagydíjon a Cadillac
https://formula.hu/parc-ferme/40696
A Cadillac a hétvégi Brit Nagydíjon a jellegzetes fekete-fehér festését egy különleges piros-fehér-kék dizájnra cseréli, ezzel ünnepelve az amerikai függetlenség 250. évfordulóját.
A 2026-os silverstone-i versenyhétvége július 2–5. között zajlik; a sprintverseny július 4-én kerül, az amerikai Függetlenség Napján kerül megrendezésre, a nagydíj pedig vasárnap követi azt.
Az időzítés tökéletes alkalmat kínál az újonc amerikai csapatnak, hogy az F1 egyik legnagyobb színpadán ünnepelje meg ezt a mérföldkövet.
Az egyszeri festés az amerikai zászló csillagait és csíkjait ábrázolja, ami markáns eltérést jelent a csapat szokásos aszimmetrikus kialakításától, amelynek egyik oldalán fekete, a másikon pedig fehér szín dominál.

A leglágyabb gumikat hozza az F1-es Magyar Nagydíjra a Pirelli
https://formula.hu/parc-ferme/40695
Bejelentette a július végi Formula-1-es Magyar Nagydíjra szánt gumikínálatát a Pirelli: az olasz gyártó a három leglágyabb, azaz a C3-as, a C4-es és a C5-ös keverékekkel fogja ellátni a csapatokat a Hungaroringen. A választás nem meglepő, 2025-ben is ugyanez volt a kínálat (bár akkor volt a C5-ösnél eggyel puhább opció is, de a C6-os keveréket végül alig használta a Pirelli, nem véletlenül szüntették meg 2026-ra). A gumibeszállító közleménye kiemeli: a mogyoródi helyszínen nem különösebben nagy az abroncsokat érő terhelés, viszont például a nyári hőséggel érdemes számolni a kopás kapcsán.
A rend kedvéért említsük meg, hogy ugyanebben a közleményben azt is jelezték, hogy a Magyar Nagydíjat megelőző spái fordulóra pedig a C2-C3-C4-es triót viszi a Pirelli (az pedig már természetesen régen eldőlt, hogy most hétvégén a három legkeményebb keverék lesz használatban Silverstone-ban).

Fotó: Pirelli
Newey elárulta: egészségügyi problémákkal küzdött
https://formula.hu/parc-ferme/40694
Nagyinterjút adott az Aston Martin honlapjának a csapatfőnöki és ügyvezető technikai partneri posztot betöltő Adrian Newey, amelyben érintette a csapat és a Honda idei nehézségeit, valamint az F1-es Magyar Nagydíjra szánt fejlesztési csomagot. Egy ponton aztán előkerült, hogy a szakembert egészségügyi problémák is hátráltatták a mindennapos munkában – ennek részleteiről nem sokat árult el sem Newey, sem maga az istálló, de a tényét megerősítette a csapatfőnök:
„Most már jól vagyok, de nehéz időszak volt. Ahogy korábban fogalmaztam: csőstül jön a baj. Igazság szerint nem voltam százszázalékos tavaly. Sokkal körültekintőbben kellett egyensúlyoznom az egészségem és a munka között. A csapat hihetetlenül jól kezelte ezt. Nagyon jó kapcsolatot tartottam a mérnökökkel, és nem érzem úgy, hogy ez túl nagy fennakadást okozott volna. Ez bizonyítja, mennyire alkalmazkodóképes és támogató itt mindenki.”
Newey-t egyébként idén sem láthattuk sok versenyen, ám ahogy arra is kitért az interjúban, az alakulat nyilvános megjelenése például a korábbi csapatvezető, a jelenlegi pályaigazgató, Mike Krack feladatkörébe tartozik többségében, ezért látni-hallani őt nyilatkozni a legtöbbször. „Ez a felállás lehetővé teszi, hogy arra fókuszáljak, ahol a legtöbb értéket tudom hozzáadni: a silverstone-i mérnöki stábbal való munkára, a hosszú távú stratégiára és az átfogó irányvonalakra, míg Mike viszi hétvégenként a pályán történő eseményekkel járó kötelezettségeket” – magyarázta Newey.

Az első McLaren előtt tiszteleg a csapat különleges festése
https://formula.hu/parc-ferme/40693
A McLaren bemutatta azt a különleges festést, amellyel a hétvégi Brit Nagydíjon áll rajthoz Silverstone-ban. Az MCL40 dizájnja a Google Gemini együttműködésével készült, és a csapat első Formula–1-es autója, az M2B előtt tiszteleg.

Az új festés a McLaren történetének kezdetét idézi fel, miközben a csapat szerint azt a szemléletet is megjeleníti, amely a kezdetektől meghatározza az istállót: az innovációt és az új ötletek keresését. Louise McEwen, a McLaren Racing marketingigazgatója szerint a dizájn egyszerre szól a múltról és a jövőről:

„A silverstone-i festésünk annak az ünneplése, ahonnan elindultunk, és mindannak, amit azóta felépítettünk. A McLaren M2B egy olyan utazás kezdetét jelentette, amelyet a megállíthatatlan innováció és a lehetőségekbe vetett hit határozott meg, ez a festés pedig ezt a szellemiséget kelti életre.”

Hozzátette, a Google Geminivel kialakított partnerség is ugyanezekre az értékekre épül: „Együtt azt kutatjuk, hogyan nyithat új utakat a technológia az innovációban, a fejlesztésben és a teljesítmény növelésében a pályán és azon kívül is. Ez a festés közös gondolkodásunk erőteljes kifejezése, amely egyszerre tiszteleg a múltunk előtt és tekint határozottan a jövőbe.”
