Charles Leclerc még be sem töltötte a 17-et, amikor keresztapja, Jules Bianchi súlyos balesetet szenvedett a Formula-1-es Japán Nagydíjon. Mentora és közeli barátja kilenc hónap kóma után elhunyt. Két évvel később édesapját is elveszítette. Hatalmas lelkierejét bizonyítva Leclerc napokkal később futamgyőzelmet aratott Bakuban.
„Voltak pillanatok, melyek kapcsán azt kívánom, bárcsak sosem történtek volna meg. Mégis segítettek jobb versenyzővé válni” – mondta a Guardiannek adott interjújában Leclerc. „Édesapám és Jules elvesztéséről beszélek. Életem két hihetetlenül kemény pillanata volt, amelyek erősebb emberré és versenyzővé tettek. Erősebb vagyok mentálisan, mint azelőtt. Ők örökké velem maradnak. Sajnos nagyon korán elvesztettem apám, ami mindörökre megváltoztatott.”
„Az értékrendemben a család különösen fontos, sokkal fontosabb, mint ez itt mind” – mondta, körbemutatva a paddockon, a teljes Formula-1-re célozva. „Részben akkor tanultam ezt meg, mikor elveszítettem apám és Jules-t. Amikor az élet a jó mederben halad, a motorsport minden. De az események után megtanultam, hogy a család a legfontosabb dolog az életben.”
Leclerc nyilvános szerepléseiből leszűrhető, hogy gyors előrejutása ellenére is két lábbal marad a földön. A versenypályán azonban egészen más tulajdonságok jellemzik: „Átváltok, amikor az autóba ülök. A kocsiban hasznos, ha megvan a gyilkos ösztön, mert agresszívnak kell lenni. Az autón kívül normális, nyugodt ember vagyok. Ha vezetek, a legjobbam akarom beleadni, amihez szenvedély kell. Nagy változáson esek át, amikor az autóban vagyok” – mondta az egyszeres dobogós helyezett.
