Verstappen
Felhergelte a Red Bullt Verstappen büntetése
Max Verstappennek a díjátadó előtt, a pihenőszobában szóltak, hogy elvették tőle a harmadik helyet, az ítélet pedig Christian Hornert és a pilóta apját is feldühítette. Utóbbi a közösségi médiában esett neki az FIA-nak.
részletekRicciardo 2019-ben a Mercedesnél?
A szakértők egy ideje spekulálnak már azon, hogy a Mercedes 2019-ben esetleg megszerezné Daniel Ricciardót a Red Bulltól. Az ausztrál hétvégi nyilatkozata inkább erősíti ezt az elképzelést.
részletekVerstappen nagyon dühös magára
A holland 15 helyes büntetést kapott, mégsem ment félgázzal az időmérőn: a Red Bull-pilótát felbosszantotta, hogy mindössze hatodik lett, érzése szerint második helyért is harcolhatott volna. Ricciardo úgy véli, az RB13 szörnyű volt szombaton.
részletekA Renault a 2018-as motort próbálgatja
Nagyon komolyan veszi a Renault a jövő évet, már most a 2018-as erőforráshoz próbálgatják az alkatrészeket. A részben már a jövő évadra szánt motorkomponenseket a Red Bull is bevetheti.
részletekRicciardo meglepődött Verstappen szerződéshosszabbításán
Amíg az ausztrál kontraktusa 2018 végéig szól az F1-ben, csapattársa további két évre kötelezte el magát az Milton Keynes-iekhez - az ötször futamgyőztest váratlanul érte a hír.
részletekRed Bull: Verstappen kérése volt a hároméves szerződés
Az elmúlt időszakban rengeteg találgatás zajlott Max Verstappen jövőjéről, pénteken gyorsan rövidre zárta egy 2020-ig tartó szerződéshosszabbítással. A csapat szerint a holland kérése volt a hosszabb táv.
részletekAz első három a Red Bullok célja az időmérőn
Az energiaitalos alakulat pilótái ismét bizakodhatnak, hiszen a második szabadedzésen már mindketten remek tempót mutattak. Kérdés, hogy tudják-e az időmérőn is tartani a Mercedest és a Ferrarit.
részletekVerstappen aláírta 2020-as szerződését
A USA Nagydíj első szabadedzése előtt közleményt adtak ki: a Red Bull pilótája, Max Verstappen új kontraktust írt alá, amely 2020-ra érvényes.
részletekVerstappen sztárolása elűzheti Ricciardót
A Red Bullon belül érdekes egypólusú gondolkodás körvonalazódik több szakértő szerint, ami Daniel Ricciardo távozásához vezethet. A csapatfőnök valóban Max Verstappent helyezné előtérbe?
részletekRögtön keresztülhúzzák az újonc álmait
Élete első nagydíjára készül Brendon Hartley a Toro Rosso színeiben, ám rögtön egy komoly csapással kezdi pályafutását. A rajtrács végére száműzik az új-zélandi pilótát és nincs ezzel egyedül, a McLaren és a Red Bull is bajban.
részletekA Red Bull előrehozza új autója bemutatását
A Red Bull istálló nem először húzta el túl sokáig új versenyautójának bemutatását év elején, ez pedig fordított eredményt hozott. 2018-ban ezúttal már igyekeznek nem beleesni ugyanebbe a csapdába.
részletekVerstappen maradjon a Red Bullnál?
Christian Horner szerint mindenképpen, aki ehhez egy ajánlatnak is felfogható lehetőséget festett le a holland számára. Elmondta, miért ők a legjobb választás a top 3 csapat közül.
részletek