Verstappen
Verstappen nem tekint magára favoritként
Bár az előző két évben ő nyert a Red Bull Ringen, mégsem foglalkozik a zsinórban harmadik győzelemmel a Red Bull hollandja – pedig csapatfőnöke szerint jobb formában van, mint volt a karantén előtt.
részletek„Miért ne nyerhetne idén a Red Bull?”
Minden adott hozzá, hogy nagyot dobjon idén az energiaitalos F1-es istálló - van, aki szerint bizonyos szempontból már előnyben is vannak a többiekhez képest és a jó szezonrajt sok mindent eldönthet.
részletek„Csak Verstappen lesz Hamilton ellenfele”
Mark Webber szerint a Ferrarinak semmi esélye nem lesz idén a világbajnoki címre, így ha bárki is megveri Lewis Hamiltont, akkor az csak Max Verstappen lehet, senki más.
részletekOconnak fájt Verstappen előléptetése
A két pilóta rivalizálása egészen a gokartos időkig visszanyúlik, ezért a 2014-ben bizonytalan jövő elé néző Ocont érzékenyen érintette, hogy ellenfele F1-es szerződést írhatott alá.
részletekNorris Verstappentől kér tippeket Ricciardo ellen
A McLaren fiatal brit pilótája szerint csak előnyt jelenthet számára, ha már előre tudni fogja, mik jövő évi csapattársának fő erősségei és gyengeségei – és ezt szerinte a holland tudhatja leginkább.
részletekVerstappen: A vb-cím az egyetlen célunk
A Red Bull holland F1-es pilótája nem titkolja, hogy mi a várakozás: a világbajnoki címért akarnak harcolni és már alig várják, hogy nekiállhassnak a "hadjáratnak."
részletekVerstappen: Összeállhat a Hamilton-Vettel duó
Nagyon is elképzelhetőnek tartja a fiatal holland, hogy egy csapatban vezessen a két sokszoros F1-es világbajnok. A Red Bull-os azonban nem ezzel, hanem az idei vb-hadjáratával foglalkozik.
részletekMéregdrága Ferrarit vásárolt Max Verstappen
Másfél millió eurós megrendelés futott be Maranellóba a Red Bull pilótájától, aki a márka egyik különlegességét, a Monza SP2-t kérte fekete színben.
részletekVerstappentől tart az első futamokon a Mercedes
Az első három F1-es versenynek otthont adó Red Bull Ring és Hungaroring papíron a bikás csapatnak kedvez: James Allison félelmetes ellenfélnek nevezi Max Vertappent. A Mercedes az előző két évben botladozott Ausztriában.
részletekKubica: Ha Hamilton marad a McLarennél, most más lenne a nagy bajnok
Rossz érzés tölti el, ha vörös autót lát, árulta el Robert Kubica, aki Sainz szerződtetését bátor döntésnek tartja, Verstappen pedig előbb lesz szerinte világbajnok, mint Leclerc.
részletekVerstappen felidézte legkínosabb F1-es pillanatát
A holland úgy állt ki a bokszba kerékcserére a 2016-os USA Nagydíjon, hogy a mérnöke egyáltalán nem kérte erre – ehhez képest így is gyors volt a kiállása, viszont utána hamar megadta magát az autója.
részletekVerstappen húga babát vár
Victoria Verstappen az Instagramon jelentette be, hogy még ez év decemberében megszületik párjával közös kisfia – vagyis Max nagybácsi, Jos pedig nagypapa lesz 2020 végére.
részletek