Verstappen
Perez elégedetlen, Verstappen pechesnek érzi magát
Az első szabadedzésen még leggyorsabb mexikói szerint rossz irányba mentek el a másodikon. A holland hátrébb végzett, mégsem gondolja, hogy rossz napjuk volt. A Ferrari csak egy körön van előnyben a címvédő szerint.
részletekPerez nyitotta az élen az azeri hétvégét
A Red Bull mexikóija ott folytatta Bakuban, ahol Monacóban abbahagyta: az első helyen. Leclerc, Verstappen, Sainz a sorrend mögötte, a középmezőny élén az Alpine, a Mercedes és az AlphaTauri.
részletekVerstappen ellenzi a pilóták fizetéssapkáját
Ők viszik vásárra a bőrüket, miért pont az ő keresetüket korlátoznák? – tette fel a kérdést a regnáló F1-es világbajnok. A holland arra is rámutatott, hogy a fiatalok esélyeit is rontaná.
részletekVerstappen: Szükségünk van a DRS-re
A barcelonai szenvedésük után Max Verstappen úgy érzi, a F1 számára továbbra is fontos a DRS használata. A holland pilóta szerint az új szabályok ellenére néhány pályán még elég nehéz az előzés.
részletekRussell: Verstappen ellen akarok versenyezni
Továbbra is elégedett a teljesítményévél, de többre vágyik George Russell. A Mercedes fiatal tehetsége a futamgyőzelmekért, és a bajnoki címért szeretne küzdeni a jövőben.
részletek„Perez már nem második számú a Red Bullnál”
A Monacói Nagydíjon mutatott teljesítménye után már kezd egyenrangúvá válni a csapattársával Sergio Perez Allan McNish szerint. A korábbi F1-es pilóta úgy véli, új helyzet állt elő a csapatnál.
részletekHorner: Mindegy, melyikük lesz a világbajnok
A Red Bull F1-es csapatfőnöke állítja: nem számít nekik, hogy Max Verstappen vagy Sergio Perez nyer-e a szezon végén, csak az a fontos, hogy mindkét versenyzőjükkel legyőzhessék a Ferrarit.
részletekVerstappen: Nem fog változni a viszonyom Checóval
A Monacói Nagydíjon aratott győzelmének köszönhetően Sergio Perez a világbajnoki cím egyik titkos esélyesévé lépett elő, Verstappen szerint azonban ez semmin nem változtat.
részletekVerstappen apja a Red Bull stratégiáját kritizálta
Csalódott volt fia monacói eredménye miatt a korábbi F1-es pilóta, aki szerint az energiaitalosok többet tehettek volna azért, hogy a címvédőt az élre segítsék a taktikával, ami inkább Pereznek kedvezett.
részletekVerstappen: Lehet, hogy befejezem 2028-ban
A Formula-1-ben szokatlanul hosszú, ideivel együtt hét szezonra szóló szerződés köti Max Verstappent a Red Bullhoz. Elképzelhető, hogy ez lesz utolsó kontraktusa a királykategóriában. Az F1 után hosszútávú versenyeken indulhat, de az is lehet, hogy megunja az állandó utazgatást.
részletekHorner: Perez ugyanúgy harcban van a címért
A Red Bull csapatfőnöke rendkívül elégedett a mexikói pilóta idei produkciójával, szerinte a monacói győzelmet is megérdemelte, a Verstappennel szembeni ponthátránya pedig „semmi”.
részletekVizsgálatot szeretne a Ferrari csapatfőnöke
A taktikai hibák után levonná a tanulságokat, míg a Red Bull bokszkiállását felülvizsgálná Mattia Binotto, aki úgy véli a pilótáik szabálytalanul érkeztek vissza a pályára.
részletek