DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Elég ebből, nem tolerálom tovább” – Verstappen a Sky-ügyről

Nem nyilatkozik a Sky Sportsnak Ted Kravitz viselkedése miatt Max Verstappen, most részletezte is, hogy mi ennek az oka – nem tűri a folyamatos tiszteletlenséget, és a közösségi médiában kommentelőkről is lesújtó a véleménye.

A Sky Sports riportere, Ted Kravitz folyamatos megjegyzései miatt Max Verstappen úgy döntött, hogy nem nyilatkozik a csatornának, illetve egyetlen felületének sem, ehhez pedig végül csatlakozott a teljes Red Bull is. Az újabb, idén már 14. futamgyőzelmét arató kétszeres világbajnokot a Mexikói Nagydíj utáni sajtótájékoztatón kérdezték a miértekről:

„Nem erről a hétvégéről van szó, hanem az egész évről, folyamatosan áskálódnak, tiszteletlenek velem szemben, főleg egy bizonyos személy, én pedig azt mondtam, hogy elég ebből, nem fogadom el” – mondta Verstappen a médiának, többek között a Formula.hu-nak.

max_11



„Nem élhetsz a múltban, tovább kell lépni és tudjuk, hogy a közösségi média most milyen mérgező hely. Márpedig ha valaki folyamatosan így viselkedik élő tv-adásban, azzal csak ront a helyzeten, ahelyett, hogy megpróbálna javítani rajta. Ezt a tiszteletlenséget egy ponton túl már nem tolerálom, ezért döntöttem úgy, hogy nem válaszolok nekik” – tette hozzá a holland, aki azt is kifejtette, hogy miért a mérgező közösségi médián.

„A sport népszerűbb, mint korábban, többen nézik, emiatt többen is írnak róla. Szerintem ennek ennyi az oka, és nem túl jó, hogy leírhatják ezeket a dolgokat. Remélem, hogy lesz egy algoritmus, ami meggátolja az embereket, hogy kommenthuszárok legyenek, mert az ilyen emberek sosem állnak elő, és mondják el a véleményüket az arcunkba. Csak otthon ülnek az asztaluk előtt, felhúzzák magukat, frusztráltak lesznek, aztán írhatnak, amit csak akarnak, mert a platform ezt lehetővé teszi. Ez sokat árthat és fájdalmat okozhat másoknak, és nem kellene így lennie” – magyarázta a címvédő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: