Verstappen
Verstappent feltüzelte a Perez körüli év eleji felhajtás
Az első néhány futam után sokan arról beszéltek, hogy a mexikói érdemi ellenfél lehet a hollandnak, akit azonban ez csak még jobban motivált.
részletekVerstappennek nem hiányoznak a szoros csaták
Szeret dominálni, neki így volt jó a szezon, ahogy alakult, harcol saját magával, nincs szüksége arra, hogy más is kihívás elé állítsa.
részletekRetro – A legbotrányosabb F1-es szezonzáró
Utolsó körös dráma és a versenyigazgató „emberi hibája” döntötte el minden idők egyik legkiélezettebb F1-es párharcát Max Verstappen és Lewis Hamilton között.
részletekElismerés, figyelmeztetés, csalódás – szombat
Horner törekvéseiről, az F2-es bajnok csalódottságáról, Verstappen kevés hibájáról, az Audi reményeiről és Ruandáról szóltak szombat F1-es hírei és sztorijai.
részletekVerstappen egyetlen hibát követett el idén
Egy garázsból való kihajtás során követte el idei legnagyobb hibáját a háromszoros F1-es bajnok – ezt emelte ki a keményebb 2024-re készülő Horner.
részletekKik lesznek a Red Bull 2024-es kihívói?
A Red Bullnál tudják, hogy a 2024-es F1-es szezon nem lesz sétagalopp az ideihez hasonlóan, és három riválissal is számolniuk kell, akik megnehezíthetik a dolgukat.
részletek„Ha jövőre csak tízet nyerünk, az is rendben van” – Verstappen
Nem a rekordok döntögetése, hanem a konstans fejlődés a célja a háromszoros világbajnoknak. A holland elmondta: a kritikái ellenére is boldog még az F1-ben.
részletekMindenki tagad Wolff-ügyben – szerdai F1-es hírek
A Mercedes és Susie Wolff visszautasítja a vádakat, közös közleményt adtak ki a riválisok, idén utoljára ülésezett a Motorsport Világtanács: a napi hírek.
részletekFeszültség és pénz: amiért nem működne a Verstappen–Hamilton páros
A Red Bull F1-es tanácsadója, Helmut Marko elmondta: a 2021-es események működésképtelenné tennék a párost – amely amúgy is túl drága lenne neki.
részletek„Nem voltam rosszabb Max mellett, mint Checo” – Albon
Az immár a Williamst erősítő thai-brit pilóta elárulta: erről szóló statisztikákkal házalt az F1-es csapatfőnököknél, amikor nem volt ülése.
részletekVasseur: Többet fog hibázni Verstappen, ha…
A Ferrari F1-es csapatfőnöke elismerte: az egész szezont dominálta a Red Bull hollandja – de úgy érzi, más lenne a helyzet, ha nyomás alá tudnák helyezni.
részletekVerstappen és Alonso együtt a Le Mans-i 24 óráson?
Együtt tervezik a Le Mans-i indulást, de kell találniuk egy harmadik versenyzőt, aki elég könnyű ahhoz, hogy beférjen a csapatukba.
részletek