Versenynaptár
Újabb ország kapott kedvet a saját versenyhez
Nem sok európai ország van, amellyel kapcsolatban még soha nem merült fel, hogy F1-es futamot rendezhet. Ha Dánia eddig közéjük tartozott volna, akkor most őket is kihúzhatjuk a listáról.
részletekKatari Nagydíj: 2017-es terv, rekordösszeg
Bernie Ecclestone is megerősítette, hogy Katar készen áll az F1 fogadására, melyre legkorábban 2017-ben kerülhetne sor – méghozzá rekordot jelentő jogdíjért cserébe.
részletekVersenynaptár: Katar is beszállna 2016/17-től
A MotoGP mezőnyét immár 10 éve vendégül látó Katarban elérkezettnek látják az időt arra, hogy az F1-et is megpróbálják a Bahreintől mindössze pártucat kilométerre fekvő országba csábítani.
részletekJöhet Madrid, 2016-tól 20 feletti verseny
Bernie Ecclestone nemrég ismét arról beszélt, hogy az F1-es szezon hosszát a rekordot jelentő húsz verseny fölé emelnék, hiszen sorban állnak az új helyszínek a naptárba kerülésre várva.
részletekTényleg szüksége van Las Vegasnak az F1-re?
A napokban Bernie Ecclestone elhintette, hogy Las Vegas városával is tárgyalásokat folytat egy esetleges Formula-1-es futammal kapcsolatban, a neves szakíró, Joe Saward szerint azonban a kaszinóváros nincs rászorulva az autósport rajongók pénzére, és valójában Bernie is valami máson töri a fejét.
részletekThai Nagydíj: Minden adott a futamrendezéshez
Thaiföld egy újabb lépéssel közelebb került ahhoz, hogy az ázsiai országok közül kilencedikként F1-es futamot rendezhessen.
részletekAz oroszok egy májusi éjszakára tennék át a versenyüket
Még meg sem kezdődött az első Orosz Nagydíj hétvégéje, a szervezők máris benyújtották igényüket egy éjszakai futamra, amit legszívesebben a munka ünnepének hétvégéjén, májusban rendeznének.
részletek