Szabályok
Alonso: Végre nem úgy kell vezetnünk, mint a gyerekek
Nem minden F1-es pilóta lehet boldog a tesztek után, egy valamiben azonban egyetértenek: az új autókat felemelő érzés vezetni. Még Fernando Alonso is dicséretre ragadtatta magát.
részletekVilleneuve nagy csatákat vár idén
1997 F1-es világbajnoka alig várja, hogy versenyben is lássa az új autókat - a kanadai szerint valóban kevesebb lesz a bokszkiállás 2017-ben, ám a tartósabb gumik miatt a pilóták is nagyobb agresszivitással harcolhatnak a pályán.
részletekA Red Bull továbbra is megszabadulna a cápauszonyoktól
A 2017-es F1-es szabályok lehetővé tették a csapatok számára, hogy - többnyire nem éppen esztétikus módon - cápauszonyokkal és T-szárnyakkal szereljék fel a gépeket, a Red Bull csapatfőnöke azonban együttműködést vár a csapatoktól azok eltüntetéséért.
részletekBrawn nem sietteti a DRS eltörlését
A január óta hivatalosan az F1 kötelékében dolgozó szakember többször kifejtette már ellenkezését az előzést segítő rendszer iránt, ám úgy véli, itt sem szabad reaktív módon fellépniük.
részletekRosberg: Győzelmek múlhatnak a pilóták fáradtságán
A visszavonult 2016-os F1-es világbajnok egy beköszönés, és néhány nyilatkozat erejéig leugrott a barcelonai gyakorlásra, ahol nagy benyomást tettek rá az új autók.
részletekTényleg nehezebb lesz előzni 2017-ben
Az első barcelonai tesztnap után beigazolódni látszanak az F1-es rajongók és szakemberek félelmei, ugyanis a pilóták nagyon nehezen tudták követni egymást a pályán.
részletekNewey a Flúgos Futamhoz hasonlítja a 2017-es autókat
A Red Bull RB13-as tervezésében a korábbiaknál nagyobb szerepet vállaló Adrian Newey egyáltalán nincs kibékülve a 2017-es autók kinézetével.
részletekAlonso lesújtó véleménnyel van a pilóták 2017-es szerepéről
Bár a hétfői napon nem sok időt tölthetett az autóban, a kétszeres F1-es bajnok annyit meg tudott állapítani, hogy a pilóták szerepe nem hogy nőtt volna, hanem inkább csökkent a szabályváltozások után.
részletekRicciardo a maga módján magyarázta el az új szabályokat
A technikai szabályváltozások értelmezése és gyakorlatba ültetése az F1-es mérnökök feladata, ezért mindig érdekes, ha egy pilóta próbálja meg elmondani azokat - különösen, ha Daniel Ricciardóról van szó.
részletekKevesebb lesz az előzés, de több az igazi
Ezzel vigasztalják a Pirelli vezetői az F1 rajongóit. A gyorsabb autók számos előzési lehetőséget elvesznek, ugyanakkor előtérbe fognak kerülni a „valódi” pozícióváltások.
részletekRossz hírrel szolgált a korábbi F1-es mérnök
Lassan tényleg kezdhetjük elhinni, hogy a 2017-es Forma-1-es szezont megelőző szabályváltozások az ellenkező hatást fogják elérni.
részletekÚjabb mérnök aggódik az idei F1-es szezon miatt
Kezdhetünk megijedni? A 2017-es szabályok, melyek elvben a versenyzés izgalmait lettek volna hivatottak elősegíteni, újabb szakember szerint fognak ellenkező hatást elérni.
részletek