DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 24. vasárnap

Sainz

„Az új gumikat már nem kell annyira kímélni”

A kerekek is megújultak idénre, és bár a követhetőséghez hasonlóan ezek javulását is fenntartásokkal kell kezelni, több pilóta egyelőre pozitívan nyilatkozott a Pirellikről.

részletek

Sainz: Fogalmunk sincs róla, hol állunk

Noha sok rivális az egyik fő favoritnak nevezte a Ferrarit a barcelonai gyakorlás után, a Scuderia spanyolja szerint egyelőre nem lehet megállapítani, hogyan is fest pillanatnyilag az erősorrend az F1-ben.

részletek

Kemény küzdelemre számít a Ferrari

Az első teszten mutatott forma ellenére továbbra sem bízták el magukat a maranellói istálló tagjai. A sportigazgató szerint erősen kezdtek, de még rengeteg munka vár rájuk.

részletek

Első benyomások: tényleg könnyebb követni egymást

Az első visszajelzések alapján az F1 elérhette azt a célját, miszerint szorosabb versenyzést kíván teremteni az új szabályokkal. Így értékelték az új autókat a pilóták ebből a szempontból.

részletek

Sainz: Meg sem közelítjük az autó határait

Egyelőre a megbízhatóság a lényeg, a spanyol pilóta pedig elégedett: egyetlen probléma sem adódott a Ferrarival, a teljes programot teljesíteni tudták, úgyhogy kiválóan kezdték a barcelonai tesztet.

részletek

Leclerc: Nem szabad elbíznunk magunkat

A Ferrari vezette a barcelonai nyitónap többségét, de a végül másodikként záró Charles Leclerc emlékeztetett rá: jelenleg mindenki titkolózik a teszten. Ami fontosabb: sikerült probléma nélkül tartani a tervet, 153 körrel pedig a Scuderia tette meg a legtöbbet.

részletek

Ezekkel az autókkal nyomulnak a pilóták

Mivel a versenyzők jelentős része igazán csinos összegeket tehet zsebre éves szinten, ezért néhányan kifejezetten impozáns járművekkel rendelkeznek. Mutatjuk a legjobbakat!

részletek

Leclerc és Sainz: Szabadon csatázhatunk, de…

A Ferrari pilótái elmondták: megbeszélték, hogy szabad a harc házon belül a 2022-es F1-es szezon során – de csak akkor, ha nem vállalnak olyan rizikót, amellyel a csapatérdeknek ártanának.

részletek

Leclerc: Megtanultam a leckét a vereségből

Első közös ferraris szezonjukban Carlos Sainz felülmúlta a monacói pilótát, aki állítása szerint már az új szezonra koncentrál. A végső célja továbbra is a világbajnokság megnyerése.

részletek

Sainz és a Ferrari máris hosszabbít?

Mindkét fél kölcsönösen rendkívül elégedett egymással, ezek után a Ferrari és Carlos Sainz elejtett megjegyzéseiből is arra lehet következtetni, hogy a vörös istállónál hosszabb távra terveznek a spanyollal.

részletek

Sainz és Leclerc: Szép, csak legyen gyors is

Egy online bemutatóval leplezte le 2022-es kihívóját a Ferrari, az F1-75 névre hallgató új autó pedig tele van radikális megoldásokkal. Sainz és Leclerc tetszését elnyerte, amennyiben gyors is lesz!

részletek

Ferrari: A szezon elején lassabbak leszünk

A Ferrari pilótái úgy vélik, a költségvetési limit ellenére is nagy fejlesztési harc lesz évközben a színfalak mögött, az erősorrend pedig labilisabb lesz, mint eddig bármikor.

részletek