DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Sainz: Checo peches volt, de a szabály az szabály

A harmadik helyről indulva a dobogó legalsó fokára állt Carlos Sainz, de több forró pillanata is volt: előbb a rajtot megelőzően, majd a biztonsági autó alatt Perezzel, végül a felügyelők vizsgálata miatt.

Egy darabig az is bizonytalannak tűnt Carlos Sainz számára, hogy ott lesz a Szaúd-arábiai Nagydíj rajtrácsán: még mielőtt a startra készülő autók elhagyták a bokszutcát, hosszasan szerelték a Ferrarit. A probléma elhárult, Sainz elrajtolt a harmadik rajtkockából, és végül ezen a helyen is ért célba.

„A Red Bullok rettentő gyorsak voltak az utolsó 10 körben, miután lehűltek a gumik a biztonsági autó mögött, szinte repültek és nyomást helyeztek ránk. Én személy szerint előrelépésnek tartom ezt a versenyt Bahreinhez képest, jobban ráéreztem az autóra és jobb ritmust vettem fel. Még mindig tudok tizedeket találni, de úgy gondolom, meglesz majd” – nyilatkozta a befutó után David Coulthardnak Sainz.

 



A spanyol pilóta futamának egyik meghatározó pillanata a biztonsági autós fázis során történt. A kereket cserélő Sainz a bokszból kifelé és Sergio Perez a pályán szinte egyszerre értek a biztonsági autós vonalhoz. Perez sorolt be Sainz elé, aki már ekkor jelentette, a mexikói szabálytalanul előzte meg, mivel ő érte el elsőként a vonalat. Neki lett igaza, és Pereznek át kellett adnia a pozíciót, ami az újraindításnál történt meg.

„Egészen szoros volt a bokszkijáratnál Checóval. Neki eléggé pechje volt a biztonsági autóval, de a szabály az szabály. Én voltam előrébb a safety-car vonalnál, az én pozícióm volt. Ezt követően meg kellett tartani a harmadik helyet” – beszélt az esetről Sainz, aki nem cifrázta túl nyilatkozatát.

A leintéskor jött az információ, hogy Sainz, hasonlóan Perezhez és Kevin Magnussenhez vizsgálják, mert nem lassított a futam végi sárga zászló hatálya alatt. A vizsgálat kapcsán még várjuk a híreket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: