Sainz
Leclerc nem lett vezér, hanem beleszürkült a mezőnybe?
Az Alfa Romeónál és első (két) ferraris évadában is kiválóan teljesített a fiatal monacói. Ám vannak, akik szerint ez már kevés, nem sikerült kivívnia a csapatnál az egyértelmű vezérszerepet.
részletekSainz: Igazságosabb lett volna a piros zászló
Ráadásul nem is csak a vb-címet drámai módon elveszítő Hamilton szempontjából – véli a Ferrari spanyolja, aki szerint a szabályok következetes alkalmazásának tisztázására van szükség az F1-ben.
részletekMár melegítenek a szezonra az F1-esek
Eljött a február, vele együtt hamarosan megkezdődik az autóbemutatók sora, ez pedig csak egyet jelenthet: mindjárt itt az első, szezon előtti teszt is. Már a versenyzők is igyekeznek formába lendülni.
részletekSainz rosszkor volt rossz helyen
A spanyol karrierje jelenleg a Ferrarinál ível felfelé. Megtörténhetett volna ez a Red Bullnál is, ám ugyanakkor ott volt egy Max Verstappen is a juniorprogramban.
részletekTöbb mint 100 kört teljesített csütörtökön a Ferrari
Carlos Sainz és Charles Leclerc meglehetősen hideg körülmények között hajtotta meg a 2018-as Ferrarit Fioranóban - fontos volt számukra ez az átmozgatás a valódi teszt előtt.
részletekHorner: Ők jelentik az F1 következő évtizedét
A Red Bull csapatfőnöke megnevezte azokat a pilótákat, akik szerinte jellemezni fogják a száguldó cirkusz következő évtizedét. Természetesen Max Verstappen is köztük van.
részletekFerrari: Sainz nagyon gyorsan tanul
Ez volt az egyik fő erőssége a spanyolnak Mattia Binotto csapatfőnök szerint az első náluk töltött F1-es idénye során – de azt is hangsúlyozta, hogy mindent meg is tettek a beilleszkedése érdekében.
részletekVáltozhatnak a Ferrari színei
Csak az utolsó teszten derülhet fény a Ferrari idei dizájnjára. A hírek szerint a maranellói istálló még nem a végleges festéssel fogja bemutatni a 2022-re szánt versenygépét február 17-én.
részletekNorris és Sainz még mindig barátok
A két korábbi csapattárs most egymás óriási riválisa, de kettejük viszonya ettől nem változott meg - továbbra is együtt játszanak, vagy beszélgetnek, a pályán viszont nem ismernek kegyelmet.
részletekNorris: Nincs senki, akit jobban le akarnék győzni Carlosnál
Lando Norris kapcsolata látszólag eddigi mindkét csapattársával makulátlan, szinte már baráti volt. De vajon inkább a pályán, vagy a pályán kívül foglalkoztatja őt Carlos Sainz és Daniel Ricciardo?
részletekBelépő a versenyzés világába - 2. rész
Ma már mind hősökként tekintünk a Formula-1-es pilótákra, pedig ugyanolyan kisgyermekként kezdték karrierjüket, amilyenek mi magunk is voltunk egykor. De mégis mennyire kicsiként?
részletekDakar: Sainz révén újabb Audi-szakaszgyőzelem
Végéhez közeledik a Dakar Rali, csütörtökön már a 11. szakaszt futották. Jelen állás szerint hamarosan az autósoknál és a motorosoknál is többszörös győztest avathatunk.
részletek