DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Megállapodott Sainz és a Ferrari – de még nincs szerződés

A spanyol pilóta szerint „nagyon-nagyon közel” áll az új kontraktushoz, Mattia Binotto pedig állítja, a szóbeli megállapodás már meg is történt, csak papírra kell vetni.

Carlos Sainz hozta a kötelezőt a Bahreini Nagydíjon: második hellyel járult hozzá a Ferrari kettős sikeréhez, igaz, ehhez Max Verstappen műszaki hibája kellett, a spanyol a futam zömében a harmadik helyet tartotta. A versenyt követő újságírói kérdések tengerében Sainz ferraris jövője is szóba került ismételten: a spanyol eredetileg kétéves szerződéssel érkezett a csapathoz, de Mattia Binotto már télen kijelentette, hogy készen állnak a hosszabbításra. Akkor lehetségesnek tűnt, hogy a szerződést már a szezonkezdet előtt megkötik. Ez nem történt meg, de a felek elmondása szerint nagyon közel a pillanat.

„Én úgy gondolom, közel vagyunk. Nagyon közel. Nagyon-nagyon közel. Nagyon közel. Extrémen közel” – idézi az Autosport Sainz válaszát arra a kérdésre, mennyire küszöbönálló az új szerződés. Mattia Binotto ezen is túlment, és azt állította, megegyeztek, csak éppen a szerződés nem lett még szentesítve.



„Szerintem sikerült megállapodásra jutni. Már csak papírra kell vetni” – fogalmazott a svájci olasz csapatvezető. A másik pilóta, Charles Leclerc helye jó előre biztosított: a monacói 2024 végéig szóló szerződést írt alá, még 2019-es első szezonja végén.

A Sainz jövőjét övező pozitív hírek azon a versenyhétvégén érkeztek, melyet a versenyző eddigi leggyengébb futamának tart a csapatnál – annak ellenére, hogy a második hellyel pályafutása legjobbját állította be: 2020-ban Monzában és 2021-ben Monacóban végzett korábban ebben a pozícióban.

„Az edzéseken nagyon le voltam maradva, a legnagyobb mértékben, mióta a Ferrarinál vagyok, ezért lehet, hogy az 1-2-es siker ellenére sem vagyok teljesen boldog a hétvégével. Ferrari-versenyzőként ez volt a legnehezebb nagydíjhétvégém. Jelzi, hogy le kell szegnem a fejem, meg kell értenem az autót és azt, hogy hol rejlik a különbség Charles javára a vezetésben, kanyarodásban, gumikezelésben és versenytempóban” – fogalmazta meg a spanyol Szahírban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: