Retro
Retro – Az újonc zseni kapaszkodik a trófeába
Épp ezen a napon, szeptember 22-én rendezték az 1996-os F1-es szezon utolsóelőtti versenyét, ahol Damon Hillnek megvolt az esélye bebiztosítani a világbajnoki címet újonc csapattársával, Jacques Villeneuve-vel szemben.
részletekRetro – És akkor élre állt a pescarai borász
1997-ben épp ezen a napon, szeptember 21-én rendezték a 21. F1-es Osztrák Nagydíjat, mely a Prost istálló legemlékezetesebb versenye lehetett volna, de végül keserű csalódással végződött.
részletekRetro – Először lengett az F1-ben a piros zászló
Mostanság megszokhattuk, hogy minden szezonban legalább egyszer verseny közben is előkerülnek a piros zászlók, de nem volt ez mindig így. Először 1971-ben lengették meg azokat F1-es futamon, mégpedig a mostoha időjárási körülmények miatt.
részletekRetro – A nagy túlélő, Marc Surer
1951. szeptember 18-án látta meg a napvilágot Svájc harmadik legtapasztaltabb F1-es versenyzője, Marc Surer, aki Formula-1-es és raliautóval is túlélt egy-egy súlyos balesetet.
részletekRetro – Három bajnoki cím egy családban
1960-ban ezen a napon született Damon Hill, az első versenyző az F1 történetében, aki bajnok édesapját követően tudott felérni a világ tetejére - 1996 világbajnokát köszöntjük.
részletekRetro – A kolumbiai fenegyerek első győzelme
Ezúttal a jelenlegi évezred elejére kalandozunk vissza: 2001-ben éppen ezen a napon nyerte meg a szezon Olasz Nagydíját egy kolumbiai versenyző.
részletekRetro – Az első olasz világnagyság
Ma cikkünkben egészen 1888. szeptember 15-éig megyünk vissza az időben, ekkor látta meg a napvilágot az olasz autóversenyzés egyik első nagysága, a későbbi világbajnok édesapja, Antonio Ascari.
részletekRetro – A legjobb japán F1-es születésnapja
Persze a címben szereplő kijelentéssel lehetne vitatkozni, de aligha állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, hogy a születésnapját ma ünneplő Kamui Kobayashi az F1 történetének talán legjobb japán pilótája.
részletekRetro – Schumacher eltiltását tölti...
1994-et sajnálatos módon tragédiák és botrányok tették emlékezetessé. Utóbbiak sora odáig vezetett, hogy az Olasz Nagydíjon hogy nem vehetett részt a világbajnokság éllovasa, Michael Schumacher.
részletekRetro – Az egyetlen afrikai világbajnok
Létezik-e az F1-ben érzelmesebb pillanat annál, mint amikor a Ferrari kettős győzelmet arat Monzában? Igen, akkor, amikor ezzel a sikerrel egyidejűleg mindkét világbajnoki címet megszerzik...
részletekRetro – Ladából a Formula-1-ig
Ma ünnepli születésnapját az a versenyző, aki a világ egyik vezető nagyhatalmát, Oroszországot felhelyezte a Formula-1 térképére, s ráadásul egy dobogós helyet is magáénak tudhat.
részletekRetro – Visszaengedte vagy nem?
E napon rendezték 2008 legvitatottabb versenyét, a Belga Nagydíjat, ahol az utolsó körökre megérkező eső mindent felkavart, sőt a végeredmény csak két órával a leintés után született meg.
részletek