Az 1960-as évek első felétől kezdve két és fél évtizeden át Svájcnak folyamatosan volt legalább egy versenyzője a Formula-1-be. 1962-től 1971-ben bekövetkezett tragikus haláláig a két futamot is nyerő Jo Siffert, 1970 és 1980 közt a Ferrarival két bajnoki dobogót szerző Clay Regazzoni, 1979 és 1986 közt pedig Marc Surer képviselte a Formula-1-ben az országot, ahol az 1955-ös Le Mans-i katasztrófa után egyébként betiltották az autóversenyzést. Persze időközben mások is megfordultak az ország versenyzői közül a királykategóriában, de a kontinuitást ők hárman biztosították.
Marc Surer neve az F1-es bemutatkozását megelőző évben, 1978-ban került be a köztudatba, amikor 12 versenyen 9 dobgót szerezve második lett az F2-es Európa-bajnokságban. Futamot nem nyert ugyan, a következő évben viszont ez kétszer is sikerül neki, így megnyerte a bajnoki címet, szoroso csatában Brian Hentonnal, Derek Dalyvel és Eddie Cheeverrel. A címről az augusztus 19-i doningtoni szezonzáró döntött, amikor Surer talán már tudta, hogy hamarosan feljebb léphet, és bemutatkozhat az F1-ben.
Mindössze három héttel később a 28. születésnapja előtt álló svájci versenyző már Monzában volt, s az Ensign N179-esét próbálta meg a futamra kvalifikálni. Nem sikerült, de ez nem feltétlenül az ő hibája volt, hiszen a csapat korábbi versenyzői, Daly és Gaillard a tizenkét időmérőből hétszer ugyanígy jártak korábban. Kanadában Surer többek közt Mass-szal és Rosberggel egyetemben újfent kiesett, a Watkins Glen-i idényzárón viszont a 30 indulóból a 21. rajthelyet szerezte meg, így elindulhatott a futamon - végül motorhiba miatt kiesett.
Surernek zaklatott évei voltak ezt követően, a következő két esztendőt három csapatnál töltötte. 1980-ban az ATS-nél szerepelt, ám négy futamot ki kellett hagynia, mert Kyalamiben súlyos sérülést szenvedett az időmérőn edzésen az új szezonra épített autó, a DS4 bemutatkozásán. A pontszerzés sem balesete előtt, sem visszatérése után nem sikerült. Kanadában ráadásul éppúgy kiesett az időmérőn, mint egy évvel korábban.
Az 1981-es szezon kezdetére Surer visszatért az Ensignhez, s a szezon második versenyén addigi legnagyobb sikerét érte el. A jacarepaguai Brazil Nagydíjon Surer a negyedik helyen ért célba a Lotusokat, a Ligier-ket és az egyik McLarent is megelőzve, ráadásul a futam leggyorsabb köre is az övé lett. Abban az évben még egyszer szerzett pontot, majd a szezon második felére átült a Theodore csapat autójába, ám az újabb sikerek elmaradtak.
Surer a következő év elején állás nélkül maradt, ám nem sokáig: Brian Henton az Arrows csapatát elhagyta a Tyrrell kedvéért, a helyét pedig a svájci kapta, aki két teljes és két fél szezont töltött a kiscsapatnál egy kis megszakítással. Az Arrows színeiben összesen hatszor pontot szerző Surer a BMW-vel való kapcsolatának köszönhetően 1985-ben 12 versenyt tölthetett a Brabhamnél, ami F1-es karrierje legsikeresebb időszaka volt: 5 pontot szerezve a bajnokság 13. helyén zárt.
Surer a Formula-1 mellett más versenyeken is szerepelt, s végül egy borzalmas ralibaleset vetett véget versenyzői karrierjének. Néhány héttel azt követően, hogy Henri Toivonen és Sergio Cresto Korzikán halálos balesetet szenvedett, Surer a Hessen Ralin elvesztette uralmát Fordja felett, és egy fának csapódott. Az autó valósággal felrobbant, Surer súlyos sérülésekkel ugyan, de túlélte a balesetet, navigátora, egyben jó barátja, Michel Wyder viszont életét vesztette
Surer végül felépült sérüléseiből a balesetet követően, melyért egy úthibát tettek felelőssé. A svájci nem hagyta el a motorsportot, régi támogatója, a BMW versenyzőoktatóként alkalmazta őt. 1996 óta a német Sky szakértőjeként tevékenykedik.
