DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek

RalikrosszOB

Fordult a kocka: Kiss Pál Tamás sikere, Kárai balszerencséje

A szerencse forgandó, a szerelem állandó – tartja a mondás. Ennek jegyében telt a 2015-ös FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, valamint a magyar- és a szlovák nyílt országos ralikrossz bajnokság második fordulója.

részletek

Kiss Pál Tamás első ralikrossz győzelmét szerezte

Kiss Pál Tamás első győzelmét szerezte a ralikrossz-ob-n, miután megnyerte a máriapócsi húsvéti versenyt a SuperCar mezőnyben. Sikeréhez hozzájárult az is, hogy hétvégi legnagyobb riválisa, Kárai Tamás az elődöntőben búcsúzott.

részletek

Beépülve, 10. rész: Európa-bajnoktól tanulva!

Vasárnap két szabadedzéssel és egy előfutammal megkezdődött a húsvéti máriapócsi ralikrossz parádé, az országos bajnokság idei második futama. A Swift Kupa mezőnyében egy háromszoros Európa-bajnok is csatlakozott ellenfeleink közé!

részletek

Beépülve, 9. rész: Egyszerűen, mint a faék!

Életem első ralikrossz ob-futamának emlékei még nagyon élénken élnek bennem, és máris jön a következő élménydózis és egyben kihívás: a húsvéti máriapócsi verseny. Hát csapjunk a lovak közé!

részletek

Máriapócson ünnepelnek Hangodiék

Piros tojás helyett benzingőzt hoz a húsvéti nyúl Hangodi Zoltánnak és Hangodi Bendegúznak: mindössze két héttel a slovakiaringi szezonnyitó után (amely Beni debütáló versenye volt) ismét versenyzéssel, a Rabócsi Ringen megrendezett Húsvéti Ralikrossz Versenyen töltik az ünnepet.

részletek

Vass Zoltán: Egyenes ágon a döntőbe

Az RXC Technics Motorsport versenyzője, Vass Zoltán a SuperCars ponttáblázatának harmadik helyéről várja az FIA Közép-európai zóna, valamint a nyílt magyar ralikrossz bajnokság idei második fordulóját, melyet a húsvéti hosszúhétvégén rendeznek a máriapócsi RabócsiRingen.

részletek

Harsányi Zoltán: Győzelemre éhesen

Az RXC Technics Motorsport kilencszeres magyar bajnoka számára egy furcsa közjátékkal indult a 2015-ös versenyévad, de Harsányi Zoltán az előttünk álló húsvéti hosszúhétvégén, a RabócsiRingen győzelemmel lépne túl a történteken.

részletek

Újabb rekordnevezéssel nyitja a RabócsiRing a szezont

Az igen erős magyar és szlovák mezőny mellett Közép-Európa top pilótái is Máriapócson folytatják az idényt. Több mint 130 pilóta áll rajthoz a már hagyományőrző 18. húsvéti ralikrossz-versenyen!

részletek

Junior pilótát mentorál az M-F Motorsport

A 2015-ös esztendőben Marton Gergely és az M-F Motorsport saját versenyzése mellett egy új szerepben is feltűnik a hazai ralikrossz vérkeringésében, hiszen a Junior Kupában induló 14 éves Harkányi Mátét segítik mentori tanácsaikkal.

részletek

Harsányi Zoltán: És mikor lesz a döntő?

Meglehetősen keserű szájízzel távozott a 2015-ös Ralikrossz Országos Bajnokság, valamint az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, az osztrák, cseh és szlovák nemzeti bajnokság nyitófordulójáról az RXC Technics Motorsport csapatának kilencszeres bajnoka, Harsányi Zoltán.

részletek

Vass Zoltán: Ragyogó szezonkezdet

Az RXC Technics Motorsport versenyzője, Vass Zoltán ott folytatta, ahol az előző évben abbahagyta. A kiváló 2014-es befejezés után a 2015-ös ralikrossz ob-t egy bravúros 4. hellyel nyitotta, de összesítésben még ennél is jobban, a 3. helyen áll a bajnokságban.

részletek

Fordulatos ralikrossz-idénynyitó a Slovakiaringen

Március 21-22-én, egy a ralikrossz számára új helyszínen, a Slovakiaringen kialakított speciális nyomvonalon rendezték a Ralikrossz Országos Bajnokság, az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, továbbá az osztrák, a cseh és a szlovák bajnokság nyitófordulóját.

részletek