RalikrosszOB
Harsányi Zoltán: Életben a remények
Mármint a bajnoki remények. Bár Harsányi Zoltán első idei győzelme még mindig várat magára, ám a kilencszeres magyar bajnok pilóta a nyirádi versenyen is kihozta a maximumot sokat látott Evo V-ös Mitsubishijéből
részletekMegvan az első duplázó: Kárai nyert Nyirádon
A korábbi háromszoros autókrossz Európa-bajnok Kárai Tamás győzelmét hozta a ralikrossz országos bajnokság nyirádi futama, amely egyben zóna-, osztrák- és szlovák bajnoki forduló is volt.
részletekBeépülve, 14. rész: Hazamegyek debütálni!
Nyirád. Szavakkal leírhatatlan, hogy mennyit jelent nekem ez a hely. Megannyi élményt, emléket és jó barátot köszönhetek a vörös katlannak. Voltam már itt kis túlzással minden – versenyző még nem. Na majd most!
részletekVass Zoltán: Az év legjobban várt versenye
Az RXC Technics Motorsport versenyzője, Vass Zoltán mindig örömmel tér vissza versenyezni a nyirádi katlanba, és ez alól a most hétvégi közép-európai zóna-, illetve magyar bajnoki futam sem jelent kivételt. Célja a döntőbejutás a SuperCars erős, vb-s technikákkal is tarkított mezőnyében.
részletekHarsányi Zoltán: A cél változatlan
Az RXC Technics Motorsport kilencszeres magyar bajnok ralikrossz versenyzőjének a most hétvégén sorra kerülő nyirádi zóna- és magyar bajnoki futamon is ugyanaz lesz a célja, mint az összes eddigi versenyen: idei első győzelmének megszerzése.
részletekRalikrossz: Lóerők harca a vörös katlanban!
Az előttünk álló hétvégén újra élettel telik meg a Nyirádi Motorsport Centrum: Közép-Európa legjobb ralikrossz-versenyzői alatt a Balaton közelében fekvő arénában fognak elszabadulni a lóerők.
részletekHarsányi Zoltán: Már felléptünk a dobogóra
Bár a remélt győzelem elmaradt, de szinte ezzel felérő második helyet szerzett a 2015-ös Országos Nyílt Ralikrossz Bajnokság harmadik fordulóján, a pünkösdi RabócsiRing-i versenyen Harsányi Zoltán.
részletekVass Zoltán: Dobogóközelben
Idén másodszor járt a lehető legközelebb ahhoz Vass Zoltán, hogy a dobogóra álljon a 2015-ös Országos Nyílt Ralikrossz Bajnokság egyik futamán a SuperCars mezőnyében. Az RXC Technics Motorsport pilótája a SlovakiaRing-i szezonnyitó után a pünkösdi máriapócsi versenyen is a 4. helyen végzett.
részletekBeépülve, 13. rész: Mint a búcsúban
Itt is volt minden! Esős szabadedzés, száraz szabadedzés, védekezés erősebb autók ellen, vezetői hiba, műszaki hiba, vétlen rajtbaleset, változó körülmények és az elődöntőben a tizedmásodpercekért folyó harc. Egy szóval: RALIKROSSZ!
részletekRalikrossz ob: Wieszt fantasztikus győzelme
A 2015-ös Országos Nyílt Ralikrossz Bajnokság harmadik fordulójában, a pünkösdi máriapócsi versenyen Wieszt Jankó stílusos módon szerezte meg pályafutása első ralikrosszos győzelmét.
részletekHarsányi Zoltán: Győzelemre fel!
Rég nem indult már olyan balszerencsésen versenyszezon az RXC Technics Motorsport kilencszeres magyar bajnok versenyzője számára, mint az idei, de Harsányi Zoltán célja változatlan.
részletekVass Zoltán: Bízunk benne, hogy most a nagyon jó jön
A sorminta ezt diktálná, hiszen a Nyílt Országos Ralikrossz Bajnokságban eddig egy nagyon jól és egy nagyon rosszul sikerült versenyen van túl idén Vass Zoltán és a Mitsubishi Colt.
részletek