DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Off-road

Vass Zoltán tökéletes nyirádi hétvégéje

Az RXC Technics Motorsport versenyzője, Vass Zoltán számára álomszerűen alakult az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, valamint a magyar, az osztrák és a szlovák nyílt ralikrossz bajnokság elmúlt hétvégi, nyirádi versenye, amelyen a bravúros második helyet szerezte meg a Mitsubishi Colt SuperCar volánjánál.

Az egész hétvége tekintetében Vass Zoltán és a Colt párosa nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt, hiszen miközben az első helyezett kiléte olykor változott, egyvalami állandó volt: mindig, minden előfutamban, majd a köztes eredménysorban és a döntőben is Vass Zoli volt a második leggyorsabb. A technika a legkisebb hiba nélkül szolgálta végig a nyirádi versenyt, és az így megszerzett 30 pontnak köszönhetően a pilóta az összesített pontversenyben is a 4. helyre jött fel, hátránya mindössze két pont csapattársával, Harsányi Zoltánnal, 11 pont Wieszt Jankóval és 13 pont Kárai Tamással szemben.



„Őszintén szólva mi magunk sem gondoltunk volna, hogy ennyire jól fog sikerülni ez a hétvége. Előzetesen is azt beszéltük, hogy ha ebben az erős zónabajnoki mezőnyben akár a döntőbe be tudnánk jutni, az már egy ajándék lenne nekünk, ehhez képest stabilan tartani tudtuk a második helyet egész hétvégén. Ez egy nagyon pozitív visszajelzés a csapatnak is, ami megerősít minket abban, hogy jó úton járunk, és egyre inkább kezd összeállni alattunk a technika” – kezdi beszámolóját Vass Zoli, majd hozzáteszi:

„A Colt egész hétvégén kifogástalanul működött, és a kerékcseréken, valamint a tankoláson kívül semmi teendőnk nem volt vele. Látványra és érzésre is nagyon jó volt vele menni, és hát a nyirádi pályát is nagyon kedvelem, ezért élmény volt minden egyes kör, amit így, egy ilyen jó autóval, egy ilyen jó pályán megtehettem. Az első versenyek balszerencséi után ránk fért már nagyon egy ilyen teljesen problémamentes hétvége, és úgy érezzük, kezd beérni a sok-sok befektetett munka. Remélhetőleg ezt a fajta, stabil élmezőnyös szereplést állandósítani tudjuk a soron következő versenyeken is, és egy nagyon pozitív végkicsengést tudunk adni ennek az évnek. Ami már biztos, hogy Nyirádról nagyon jó szájízzel jöttünk el” – így a pilóta.

Az elődöntő megnyerése után Vass Zoli a döntőt a második helyről kezdhette meg, és a rajt után is megőrizte ezt a pozícióját, később viszont az egyik körben adódott egy kisebb kalandja. „A fenti nyújtott balos kanyar bejáratánál kicsit túlságosan rátettem a rázókőre a Coltot, és hát ezután volt egy kis kétkerekezés, úgyhogy amire összeszedtem az autót, Kotán Peti elment mellettem. Utána viszont ő hibázott egyet a Jokeren, így végül visszavettem a második helyet, amit ezután már tényleg nem adtam ki a kezemből senkinek. Nagyon jó érzés, hogy megszereztük első idei dobogós helyezésünket, és ezzel a pozitív tapasztalattal felvértezve készülünk a nyári szünet utáni, greinbachi versenyre” – teszi hozzá végül az ob-tabella jelenlegi 4. helyezettje.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: