DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Off-road

Ralikrossz: Lóerők harca a vörös katlanban!

Az előttünk álló hétvégén újra élettel telik meg a Nyirádi Motorsport Centrum: Közép-Európa legjobb ralikrossz-versenyzői alatt a Balaton közelében fekvő arénában fognak elszabadulni a lóerők.

A nyirádi versenyt az FIA Közép-Európai Zóna Bajnokság, valamint a Nyílt Országos Ralikrossz Bajnokság negyedik, a szlovák bajnokság harmadik, továbbá az osztrák bajnokság második idei fordulójaként rendezik meg.

A nagyszabású rendezvényre eddig 101 nevezés érkezett be összesen öt nemzet 98 versenyzője részéről, három pilóta, Bánkuti Gábor, Kovács Marcell és Csirmaz Brúnó ugyanis két kategóriában is indul a versenyen.



 

A királykategóriának számító SuperCars-ban, 14 darab összkerekes, turbó 2000-es, 5-600 lóerős vasszörnyeteg fog egymásnak feszülni az arénában, köztük két vb-menő technika a belga Jos Jansennel és az osztrák Max J. Pucherrel a volánnál. A magyar bajnokság tekintetében izgalmasabban aligha indulhatott volna az év, hiszen az eddigi három versenyen három különböző győztest avattunk Kárai Tamás, Kiss Pál Tamás és Wieszt Jankó személyében. Utóbbi pilóta az ob mellett jelenleg a zónabajnokság összetettjét is vezeti. Kérdés, hogy Nyirádon meglesz-e az első duplázó, és ha nem, ki lehet a negyedik győztes?

A Super1600 tízfős mezőnye is nagyon acélosnak tűnik, az ob-t és zónát is vezető Szíjj Zsoltnak bőven akadnak nagynevű, rutinos (Bánkuti Gábor, Mózer Attila stb.), és félelmet nem ismerő, fiatal kihívói is szép számmal (Kovács Marcell, Marton Gergely).



 

Az STC-2000 mezőnye is újra benépesül, hála a nagyszámú külföldi nevezőknek, valamint Góth Viktor örvendetes visszatérésének, aki a pünkösdi forduló kihagyása után most újból üldözőbe veheti a korábbi Európa-bajnok Roman Castoralt, Csirmaz Brúnót, Csizmadia Gergelyt és a többieket. Az STC+2000 előzetes nevezési listáján sajnos sem Csendes Zsolt, sem Peitler Zsolt nevét nem olvashatjuk, de reméljük, ez a hátralevő néhány napban még változhat, és az ob-tabella első két helyezettje is ott lesz a mezőnyben. Biztosan ott lesz viszont Tóth Attila, aki idén egyszer már két vállra fektette Közép-Európa legjobbjait és most is erre készül.

A Magyar Kupa 19, az Astra Kupa és a Swift Kupa 11-11 fős indulói létszáma önmagában is komoly csatákat ígérne, hát még úgy, hogy e három kategória az előfutamait még együtt, összevonva teljesíti majd, csak az elődöntőkre és a döntőkre lesznek különbontva. És persze ne feledkezzünk meg a legkisebbekről sem, hiszen a leglátványosabb csatákat sokszor éppen ők, a Junior Kupa fiataljai szokták szolgáltatni a nézőknek. 

A hétvége előzetes időterve:

Az előzetes nevezési lista:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: