Motor
Hivatalos: Bagnaia jövőre bemutatkozik a MotoGP-ben
Az idén még a Sky Racing VR46 Moto2-es csapatában szereplő olasz motoros kétéves szerződést írt alá közvetlenül a Ducatival, amelynek értelmében 2019-ben és 2020-ban szatellit alakulatuknál, a Pramac Racingnél fog versenyezni.
részletekMotoGP: Marquez már másfél perc alatt
A 25. születésnapját éppen ma ünneplő címvédő az utolsó percekben robbantott, s 1:29,979-es idővel zárta az élen a thaiföldi teszt második napját Pedrosa, valamint Miller előtt.
részletekÁtnevezett motorok a Formula-1-ben
Bár motorszállító-váltás nem történt, 2016 óta a Red Bull már nem Renault, hanem TAG Heuer néven kapja a francia erőforrásokat. Ez azonban közel sem az első eset a száguldó cirkuszban.
részletekMotoGP teszt: Húszan egy másodpercen belül
Elképesztően szoros végeredményt hozott a MotoGP első thaiföldi tesztnapja, amely során főként Marc Marquez és Andrea Dovizioso váltogatta egymást az élen, végül azonban az LCR britje és a suzukis spanyol hozta el az első két pozíciót.
részletekHivatalos: Több verseny hossza is rövidül idén a MotoGP-ben
Annak érdekében, hogy a futamok többé-kevésbé azonos ideig tartsanak, megkönnyítve ezzel a szervezők és a tévék dolgát is, hét helyszínen is módosul a királykategóriás nagydíjak körszáma.
részletekA legszorosabb év következik a MotoGP-ben?
A Suzuki motorosa nagyon szoros csatát vár a királykategóriában, elmondása szerint azonban várni kell az európai futamokig, míg teljesen kirajzolódik a valós erősorrend.
részletekA motorosok élete nem mindig fenékig tejfel
Bizony, a kétkerekűekkel is történnek ballépések az utakon, vagy akár egy félresikerült mutatvány következtében.
részletekVajon mi történik, ha valaki tükörjégen motorozik?
Túl sok opció nincs és az a kevés is leginkább attól függ, hogy milyen is az a jég - hát, ez a videó sem lepett meg túl sokakat, talán csak éppen a motorost...
részletekCasey Stoner keményen beszólt
A Ducati tesztpilótájaként tevékenykedő ausztrál szerint a MotoGP színvonala egyáltalán nem nőtt azóta, hogy ő visszavonult – emellett finoman a Yamaha gyári versenyzőinek is beszólt.
részletekKörönként ennyivel gyorsabb a Renault-motor
A modern technikai eszközök segítségével a McLaren már tudja, mennyi előnyt jelent körönként a Honda-erőforrás Renault-ra cserélése. Ha ez valóban jelentkezik, a wokingiak erős idényt futhatnak.
részletekAlonso szerint a Renault már most bizonyít
Fernando Alonso úgy véli, a francia gyártó erőforrása már most tényekkel és számokkal bizonyít, ami élesen mutatja a különbséget az eddigi évekhez képest, amikor a Hondával csak a remény maradt.
részletekNagy falat lehet a Renault-nak a McLaren
A francia gárda idén az F1 egyik legsikeresebb istállójának fog motort szállítani, új partnerük pedig új kihívásokat is jelent majd számukra. "Érdekes" szezonra számítanak Enstone-ban.
részletek