DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sainz máris a rajtbüntetést választja

Carlos Sainz a legkevésbé sem izgatja magát azon, hogy néha rajtbüntetést kap, ha cserébe jóval erősebb erőforrással versenyezhet. Vajon hányan követik példáját a mezőnyben, trenddé válhat a motorcsere?

Egy ellene, kettő mellette. Így áll jelenleg a Renault ifjú spanyol pilótájának érvelése az esetlegesen bekövetkező rajtbüntetésekkel kapcsolatosan. Véleménye szerint a legkevésbé sem jelent neki problémát, ha egyszer-kétszer a mezőny végére száműzik, ha ennek köszönhetően a teljes szezonban erősebb motorral veheti fel a harcot a riválisokkal szemben.

Sőt, további előnye is van a módszernek, az év közben érkező motorfrissítéseket sokkal könnyebben ütemezheti be a francia gyártó. Ezek után joggal merül fel a kérdés, amit már több szakértő is feszegetett: vajon az összes középcsapat inkább feltekeri az erőforrást és vállalja egyszer-kétszer a büntetést?

Korábban a Renault már bejelentette, hogy könnyen lehet, hogy eleve négy, vagy öt erőforrással tervezi az évet, később hasonlót fogalmazott meg a McLaren és a Toro Rosso-Honda is. Carlos Sainz gyakorlatilag önként választja ezt a stratégiát és a legkevésbé sem fog rosszul aludni attól, hogy egy, vagy két versenyt a rajtrács végéről kezd majd.

Sainz szinte várja a rajtbüntetéseket, mert akkor új fejlesztéseket próbálgathat


„Számomra a teljes évet nézve ez csak egy apróság. Ha van egy olyan szabály, ami azt mondja ki, hogy mindössze három motort használhatunk a teljes évad során, emiatt 2018-ban mi a legkevésbé sem aggódunk. A mi szemünk előtt az lebeg, hogy 2020-ban világbajnokok legyünk, ehhez pedig fejlődnünk kell” – nyilatkozta Carlos Sainz a Motorsport.com szakoldalnak.

„Márpedig a fejlődéshez pályára kell vinni az újabb és újabb motorspecifikációkat és tesztelni őket. Akkor tudjuk növelni a teljesítményt. A mi csapatunk 2018-at eleve egy igazi fejlesztési évnek szánja, egy ilyen szezonban pedig szükséges állandóan a pályán tesztelni az új alkatrészeket”.

„Lehet, hogy nem a legideálisabb, ha visszasorolnak, de nem a világbajnoki címért harcolunk, úgyhogy nem hinném, hogy sok mindenen változtat az, ha egy versenyt a legvégéről kezdek. Évi három motorral nagyon nehéz lenne igazi fejlődést elérnünk. Ha többször cserélünk, akkor több lehetőségünk van a frissítések alkalmazására is, ezért teszünk így” – mutatott rá a fiatal spanyol tehetség.

„Nem gondoltam, hogy ennyire hamar nyilvánosságra kerül, de már hallottam a pletykákat. Boldog vagyok, mert ezt azt jelenti, hogy a csapat valóban fejlődni akar. Nem aggódnak a megbízhatóság miatt, a teljesítményt viszont növelni szeretnék” – tette hozzá Sainz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: