Mercedes
Hamiltont zavarta a szél, szoros az élmezőny
A regnáló F1-es világbajnok szerint a körülmények nagyon megnehezítették az ideális beállítás megtalálását, csapattársa szerint pedig a szuperlágy gumikon semmivel sem volt gyorsabb, mint a többin.
részletekFölényben Bottas és a Mercedes az első edzésen
Ricciardo a barcelonai gyakorlás első fél órájában összetörte a Red Bullt, a Mercedes pedig keményebb abroncson is egy másodpercet adott a Ferrarinak. A Williamsnek Robert Kubicával is csak a mezőny vége jutott.
részletekVettel: A Pirelli a Mercedesnek és a Red Bullnak kedvezett
A Pirelli új gumikonstrukciókkal érkezett a Spanyol Nagydíjra, és így tesz még idén további két verseny esetében. Gyakorlati okokkal indokolják a változást, Sebastian Vettel viszont nagyobb összeesküvést sejt mögötte.
részletekRaikkönen: Nem mindig a legjobb csapat nyer
A 2007-es világbajnok úgy véli, három, szinte egyforma erősségű csapat küzd egymással a vb-címért, és az nyer egy futamon, amelyik a legkevesebb hibát véti.
részletekHamilton nem számíthat mindig a szerencsére
A címvédő Bakuban és Kínában is pozíciókat nyert, számára kedvező körülmények miatt, és át is vehette a vezetést a bajnoki tabellán. Hamilton tudja, hogy nem fog mindig mellette állni Fortuna.
részletekAlonso Mercedesszel és Ferrarival is győzne
Évek óta a dobogó közelébe sem került Fernando Alonso, ám sokan továbbra is bíznak a kétszeres világbajnok spanyolban. Vajon egy élcsapattal világbajnok lehetne még most is?
részletekMercedes: Innentől az időmérő a kulcs
Az utóbbi négy fordulóból háromszor egymás után kapott ki a címvédő gárda Vetteltől és a Ferraritól a kvalifikációkon. Wolff tudja, hogy a következő hétvégéken ezen gyorsan kell javítaniuk.
részletekA Ferrari átlépte a Mercedest?
Bár legutóbb Sebastian Vettel elvesztette a világbajnoki összesítés első helyét Lewis Hamiltonnal szemben, mégis tele van önbizalommal. Ennek alapja, hogy a Ferrari nagyon erős.
részletekWolff: Minden pilótánkat segítjük
A Mercedes csapatvezetése úgy véli, rövidesen ki kell dolgoznia egy tervet, miként tudják az általunk patronált versenyzőket lehetőséghez juttatni a Formula-1-ben.
részletekHamilton: Felzárkózni mindig könnyebb
A 2018-as első néhány futam messze nem olyan volt, mint az elmúlt években. Elképzelhető, hogy valaki megfosztja a Mercedest a trónjától, de Lewis Hamilton bízik csapatában és hisz a sikerben.
részletekBottas: A Bakuban történtek erősebbé tettek
Néhány kör választotta el Valtteri Bottast attól, hogy megnyerje az Azerbajdzsáni Nagydíjat. A finn pilótát egy defekt fosztotta meg pályafutása negyedik győzelmétől, mely, mint mondta, még erősebbé tette őt.
részletekA spanyolok a Mercedesnél látják Alonsót
Még Lewis Hamilton sem akadályozhatja meg, hogy Fernando Alonso a Mercedeshez csatlakozzon 2019-ben. Egy spanyol lap biztos benne, hogy a nemzeti hős elhagyja a McLarent, és új istállónál köt ki.
részletek