DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Wolff: Most minden a részleteken múlik

A Mercedes csapatvezetője szerint annyira kicsik a különbségek az élcsapatok között, hogy a minimális hibák sem férnek bele még akkor sem, ha Spielbergben papíron azért jó esélyeik lesznek.

A kezdeti botlások után az elmúlt hétvégék már jól alakultak a Mercedes számára, Lewis Hamilton tizennégy ponttal vezeti az egyéni bajnokságot, a csapat pedig huszonhárom egységgel előzi meg jelenleg a Ferrarit - ráadásul egy olyan pálya következik, amely kifejezetten feküdt az utóbbi években a német istállónak. Toto Wolff azonban továbbra is úgy érzi, hogy tökéletes munka szükséges a sikerhez, annyira kicsik a különbségek az élcsapatok között.

"Az utóbbi futamok eredményei azt mutatták, hogy minden a részleteken múlik, jobban, mint a korábbi években bármikor" - mondta a Mercedes csapatvezetője. "Minimális különbségek alakultak ki Montrealban és Franciaországban is, minden részletnek a helyén kell lenni ahhoz, hogy valaki nyerni tudjon."

wolff-2018-1



"Papíron jó helyzetben kell lennünk Ausztriában, mert miénk volt a leggyorsabb autó Franciaországban és korábban jól teljesítettünk Spielbergben, de az idei szezonban semmit nem vehetünk biztosra, az első három csapat között annyira szoros a verseny. Ettől látványos a szurkolók és ettől izgalmas a csapatok számára" - tekintett előre azért bizakodóan Wolff.

"Az időmérő kiemelten fontos lesz, mert tudjuk, hogy nagyon nehéz és trükkös előzni ezen a pályán a hosszú egyenesek ellenére, bár majd meglátjuk, hogy a plusz DRS-zóna segít-e ezen. A különbségek mindenesetre nagyon kicsik ezen a pályán."

Wolff végül a meglehetősen peches Valtteri Bottasról is szót ejtett: "Neki szüksége van arra, hogy a szerencse egy kicsit mellé álljon, jobban, mint az utóbbi futamokon, mert nem olyan eredményeket ért el, mint amilyeneket a teljesítménye alapján érdemelt volna."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: