MentálisEgészség
„Depresszió gyötört 13 éves korom óta” – Hamilton
Számos nehéz időszakot élt át húszas évei során a hétszeres világbajnok: az iskolai zaklatásra és a versenyzés nyomására vezeti vissza. Kijelentette, hogy az F1 után alapítana családot.
részletekWolff nyíltan beszélt mentális betegségéről
Hónapokig nem tudott tisztán gondolkodni, többszáz órán át járt terápiára, de végül felülkerekedett mentális betegségén Toto Wolff, aki erőt merített a szenvedésből, és reményt akar adni másoknak.
részletek3 hasznos praktika a mentális fáradtság leküzdéséhez
Az agy a testünk “számítógépe”, ami szüntelenül dolgozik, így nem csoda, ha olykor elfárad. Ez különösen a diákoknak és a szellemi munkát végzőknek okoz gondot.
részletekA mentális felkészülés jelentősége az élsportban
Az élsportolói edzettség számos tényezőt magában foglal, így az adott személy testalkati, motoros és fiziológiai jellemzői mellett a pszichés állapotot, fejlettségi szintet is. Egy versenysportolónak ugyanis a folyamatos edzésekkel és küzdelmekkel járó fizikai terhelést, stresszt, motiváltságot lelki és szellemi szinten is bírnia kell.
részletekEgy baleset után ment először pszichológushoz Russell
A Mercedes britje másfél-két éve jár szakemberhez: minden alkalom után úgy érzi, teher esik le a válláról. A férfiaknak is üzent: ne idegenkedjenek a mentális egészségtől.
részletekRajongók életét mentette meg Lando Norris
A fiatal brit pilóta gyakran beszél az F1-es versenyzés mentális nehézségeiről saját tapasztalata alapján. Kapott már olyan reakciókat, hogy életet mentett megnyilvánulásaival.
részletek„A közösségi média egy kegyetlen platform” – Russell beszélt mentális nehézségeiről
Mint minden professzionális sportolónak, az F1-es pilótáknak is hatalmas nyomás alatt kell teljesíteniük hétvégéről hétvégére. George Russell nyíltan beszélt arról, hogyan küzd meg a kritikákkal.
részletekVettel: Beszéljünk a mentális gondokról
A négyszeres világbajnok szerint sokan a gyengeség jelének vélik, ha egy sportoló mentális gondokkal küzd, pedig teljesen normális jelenség. Ez a társadalom egyik problémája.
részletekHalálos fenyegetéseket is kap Norris és barátnője
A McLaren F1-es pilótája már igazából megszokta ezt, párját azonban félti és meg akarja védeni az online közösségi oldalak bántalmazóitól – akiknek az életvitelét „nevetségesnek” találja a brit.
részletekHosszú ideje szenved mentálisan Hamilton
Erről egy Instagram-sztoriban írt a hétszeres F1-es világbajnok, aki egyúttal üzent is a követőinek, hogy nincsenek egyedül, ha így éreznek, és bármire képesek lehetnek, amit csak a fejükbe vesznek.
részletekWolff 18 éve pszichiáterhez jár
A Mercedes F1-es csapatfőnöke újfent nyíltan beszélt a mentális problémáiról: szerinte az ismert embereknek kötelességük is, hogy felhívják a figyelmet ennek fontosságára.
részletek