DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

A mentális felkészülés jelentősége az élsportban

Az élsportolói edzettség számos tényezőt magában foglal, így az adott személy testalkati, motoros és fiziológiai jellemzői mellett a pszichés állapotot, fejlettségi szintet is. Egy versenysportolónak ugyanis a folyamatos edzésekkel és küzdelmekkel járó fizikai terhelést, stresszt, motiváltságot lelki és szellemi szinten is bírnia kell.

elsport



Ma már köztudott tény, hogy az eredményességet nagyban befolyásolja a mentális felkészülés: nézzük, mi áll ennek hátterében és hogyan támogatható ez a folyamat.

Hogyan függ össze a mentális felkészülés a profi sporttal?

A mentális alapkészségek között számos olyan tényező van, amely magas szintű alkalmazása kiemelten fontos lehet az élsportban. Ezek közé tartozik az önbizalom, az önismeret, a tudatosság, de akár a jó kommunikáció vagy a csapatban való együttműködés képessége is. Ahogy a WHO is megfogalmazza, a mentális egészség a jóllét olyan foka, amelyen az egyén megvalósítja képességeit, és amellyel gyümölcsözően képes dolgozni. Éppen emiatt a pszichés felkészülésre a teljesítménynövelés egyik döntő elemeként érdemes tekinteni.

De a rendszeres és megfelelő mentális készülés mellett más szempontok is felmerülhetnek. Például: az önismeret révén egy sportoló tisztába kerülhet azzal, mely edzés és versenybeli helyzetek késztetik jobb, illetve rosszabb teljesítményre. Amennyiben tudatában van ezeknek az erős és gyenge pontoknak, könnyebben is kontrollálja azokat. A stressz felismerése és oldása szintén rendkívül lényeges képesség, hiszen a folyamatos szorongás nem teszi lehetővé a teljesítményre való fókuszálást.

Amennyiben a mentális egészség a helyén van, tehát a sportoló kiegyensúlyozott, tisztán látja a célokat, az erősségeket és a fejlesztendő nehézségeket, az önbizalma biztos alapokon nyugszik. 

Hogyan zajlik a felkészülés?

Amikor az izmait erősítené, a vitalitást fokozná, a sportoló a fizikai edzés mellett tesztoszteronfokozó készítményeket választ segítségül. Valahogy így működik a mentális felkészülés is: az alapvető pszichés edzettségi szint mellé olyan technikákat hívnak elő, amelyek támogatják az egyébként is zajló folyamatokat.

Szerencsére a pszichés határaink még tágabbra feszíthetőek, mint a fizikai képességeink: míg testünk akaratunknak, adottságainknak köszönhetően csak egy bizonyos szintig formálható, addig a mentális erősítés akár egy életen át újabb és újabb előrelépést hozhat. Nézzük, melyek a felkészülés lépései!

Önismeret

A mentális tréning alapvetően a megfelelő önismereten alapul. A sportoló ugyanis akkor tudja használni a munkával kiépített pszichés készségeket, ha felismeri, milyen problémával áll szemben, az miért okoz gondot neki, és hogyan léphet tovább. A mentális felkészítés tulajdonképpen ezt a komplex tudást igyekszik átadni: hiszen bármikor szembejöhet egy vereség, egy sérülés, egy külső körülmény, egy magánéleti válság, amelyet a sportpályán is kezelni kell.

Célok és tervezés

A versenysportolónak tudni kell mit szeretne elérni és miért fontos ez számára, hiszen ez fekteti le a motiváció alapjait.

Fókuszálás

Egy élsportolónak rendkívül lényeges megtanulni bizonyos helyzetekben a külső ingerek kizárását, azt, hogy a sportpályán kívüli gondokat, a külső körülmények adta gátakat figyelmen kívül hagyja. Így a fókuszát teljes kontroll alatt tartva a feladatára koncentrálhat.

Önbizalom

Magabiztosság nélkül a versenyhelyzet rengeteg szorongást szülhet, amely hátraveti a teljesítményt és nem utolsósorban egészségügyi problémákhoz is vezethet.

 

Önmotiváció, pozitív hozzáállás

A versenyzőnek fel kell ismernie, mikor érkezett mélypontra, és meg kell tanulnia saját magát megfelelően motiválni, hiszen a versenypályán nem mindig lesz lehetősége a csapata, edzője támogatását kérni.

Stresszkezelés

Egy élsportolót mindig érhet váratlan helyzet. A stressz pedig az izmok folyamatos megfeszülését eredményezi, így a lelki terhek mellett migrént, fej-, nyak-, illetve hátfájást okozhat. A stressz mértékének csökkentése ezért nagyon fontos képesség a versenysportban.

Kommunikáció

A sportoló számára lényeges, hogy mások felé is megfelelően tudja érzékeltetni, milyen nehézségekkel küzd, vagy épp milyen jellemzők adnak számára szárnyakat. Kétségtelen: a higgadt, lényegre törő kommunikációra való képesség szélsőséges érzelmi helyzetekben remek ütőkártya lehet az életben és a pályán is.

Nem kell egyedül csinálni

Ahogy a sport fizikai részében az edző határozza meg a tréning mennyiségét és jellegét, vagy a dietetikus szakember az étrendet, az étrendkiegészítő és tesztoszteronfokozó készítmények bevitelének arányát, úgy a lelki oldalt sem kell egyedül véghezvinni. A mentális felkészülés során valódi kapaszkodót jelenthet egy pszichológus szakember bevonása, aki szakmai alapokon építi fel a figyelem, önkontroll, önismeret, kommunikáció és érzelemszabályozás fejlesztésének lépéseit. 

Ne feledjük: egy sportolónak nem csupán azzal kell tisztában lennie, hogyan fokozhatja teljesítményét, hanem azzal is, miképpen lépjen tovább, ha csalódás éri, illetve hogyan épüljön ebből. Éppen ezért a hosszan tartó, sikeres pálya megvalósításához elengedhetetlen a mentális tréning, hiszen még a legtehetségesebb, legjobb fizikai adottságú, leginkább motivált sportoló esetében sem elkerülhetőek a váratlan helyzetek, a stresszel teli szituációk, valamint a kudarcokkal való szembesülés.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: