DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda

McLaren

„Alonso zavaró jeleket küld magáról”

A spanyol F1-es pilóta jövője továbbra is a paddock egyik legforróbb témája, amelyre maga az érintett is rájátszik egy-egy megjegyzésével.

részletek

A McLaren „szabadságra küldheti” a Hondát

Hosszú várakozás után a két fél végre megszerezte első F1-es pontjait 2017-ben a bakui futam végén, azonban továbbra is téma a szakítás - ám könnyen lehet, nem minden úgy fog történni, ha egyáltalán megtörténik, ahogyan azt korábban elképzeltük.

részletek

McLaren: Végre pontszerzés, de nincs nagy öröm

A McLaren-Honda komoly szenvedések után Bakuban végre problémamentes versenyt teljesített és Fernando Alonso révén meg is szerezte első pontjait. Nincs azonban hurráhangulat a wokingiaknál.

részletek

Alonso: Nekünk kellett volna nyernünk

Még Fernando Alonso is megfordult a mezőny elején a kaotikus bakui futamon, a tempókülönbség miatt azonban számos ellenfél visszaelőzte. „Normál körülmények között” küzdhetett volna a győzelemért, állítja ő.

részletek

Alonso: 2018-ban győzni fogok

Ha eddig izgatottan vártuk, hogyan dönt jövőjét illetően Fernando Alonso, akkor az izgatottság foka most még magasabbra kúszhat, miután a magabiztos spanyol tett néhány elgondolkodtató utalást.

részletek

Három tizedet hozhat az új Honda-motor

Felcsillant egy enyhe remény McLaren háza táján, hiszen az új japán erőforrás valamivel erősebb lett a réginél, amit a Honda főnöke, Yusuke Hasegawa is megerősített.

részletek

McLaren: Most nem gondolunk a szakításra

Alonso és Vandoorne is biztosan a mezőny végéről vághat neki a vasárnapi futamnak, hiszen mindkettőjüket rajthelybüntetésekkel sújtották a megbízhatósági gondok miatt. Boullier sajnálja versenyzőit.

részletek

Alonso: Legalább felkészültünk a versenyre...

A McLaren nem fűzött nagy reményeket a bakui időmérőhöz - nem is sikerült továbbjutniuk a Q1-ből, ám Fernando Alonso így is talált pozitívumot kvalifikációjában.

részletek

Alonso humorral üti el a motor gyengeségét

Fernando Alonso a harmatgyenge Honda motor miatt esélytelenül szállt harcba Bakuban az időmérőn, egy feltartási ügynél pedig keserű humorral magyarázta a helyzetet.

részletek

Csak a média fújja fel a McLaren-Honda feszültséget?

Fernando Alonso újabb technikai hibája után mi mástól is kérdezhették volna a McLaren versenyigazgatóját, mint a Hondával való kapcsolatról - Eric Boullier szerint nem olyan vészes a helyzet, mint azt a sajtó láttatja.

részletek

A Honda végre elindult felfelé?

Fernando Alonso új erőforrást próbált ki Bakuban a pénteki edzéseken, a Honda 3-as specifikációjú, frissített motorját. A japán mérnökök úgy fest, most határozottan jó irányba indultak el.

részletek

Alonsónak nem motorhibája volt a második edzésen

Bár minden jel arra mutatott, Fernando Alonsónak kivételesen nem az erőforrása szállt el Bakuban pénteken. Új fejlesztésű motort próbált a spanyol és hozott is a konyhára sebességben.

részletek