DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 11. szombat

McLaren

Barna folt miatt esett ki a Q1-ben Ricciardo

Az ausztrál biztos benne, hogy továbbjutott volna, ha nem hord fel egy másik autó földet a pályára. Norris ellenben megszerezte a „best of the rest” címet, és unalmas futamban reménykedik Hollandiában.

részletek

Piastri: Dühítő volt az Alpine magatartása

A McLarennek „ítélt” pilóta is előadta álláspontját az Alpine-tól való viharos távozásról. Szerinte a vezetőség pontosan tudta, el fogja hagyni a csapatot, zavarja, hogy nem tudott normális körülmények közt elköszönni társaitól. Úgy érezte, a franciáknál bizonytalan a jövője, ezért is váltott.

részletek

Ezért bukta el Piastrit az Alpine – részletek

Kiderültek a CRB-vizsgálat részletei, a jelek szerint az Alpine egyszerűen elkésett a szerződéssel, a pilóta és menedzsmentje pedig időben lépett.

részletek

Norris szerint a McLaren ismét játékban van

A brit szerint a spái kisiklás után a McLaren visszatért a középmezőny elejébe Zandvoortban, ezért optimistán várja a vasárnapi versenyt, emellett Piastri érkezéséről is ejtett néhány szót.

részletek

Ferrari-dupla a második edzésen, közel a Mercedes

Charles Leclerc négy ezreddel előzte meg Carlos Sainzt péntek délután Zandvoortban, de Lewis Hamilton, sőt a mclarenes Lando Norris is lőtávon belül zárt. A Red Bullok viszont a mezőny közepén.

részletek

McLaren: Oscar tökéletesen illeszkedik a csapatba

Az FIA szerződéseket vizsgáló bizottságának döntését követően a McLaren bejelentette Piastri érkezését. A csapat vezetői nagyon várják a közös munkát a fiatal tehetséggel.

részletek

Döntés és bejelentés: Piastri a McLarené

Arra jutott az FIA szerződéseket vizsgáló bizottsága, hogy az ausztrálnak csak a wokingiakkal kötött kontraktusa érvényes, így a tavalyi F2-es bajnok náluk versenyezhet a következő két évben.

részletek

Wolff és Horner sem zárta a szívébe Piastrit

Még el sem kezdődött a fiatal ausztrál pályafutása, de úgy tűnik, máris rengeteg kapu bezáródik előtte. A Mercedes és a Red Bull csapatfőnöke sem érzi, hogy Piastri jól tette, hogy lepattintotta az Alpine-t.

részletek

A virtuális világból érkezik a McLaren legújabb sportautója

A népszerű Gran Turismo játékban tűnt fel először a McLaren Vision GT koncepció, melyből Solus GT néven most valódi jármű készül. A gyártó egy 840 lóerős szörnyeteggel készül.

részletek

Ricciardo szórakoztatóbb versenyekre vágyik

A Belga Nagydíjon tovább folytatódott Daniel Ricciardo vesszőfutása, miután csak a 15. helyen intette le a kockás zászló. Az ausztrál reméli, szórakoztatóbb versenyeket teljesít majd a folytatásban.

részletek

Norris szerint a McLaren DRS-e nem elég hatékony

Lando Norris pont nélkül távozott Belgiumból, rajtbüntetését követően ugyanis csak a 12. helyig tudott felkapaszkodni, szerinte ez részben a McLaren kevésbé hatékony DRS-ének is köszönhető.

részletek

Helyretette a McLaren-vezér az Alpine-főnököt

Oscar Piastri átigazolási sagája már a csapatvezetőket is érinti: Otmar Szafnauer az ausztrál becsületességét kérdőjelezte meg, mire Zak Brown felidézte a korábbi Racing Point-főnök emlékezetes botrányát.

részletek