DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 21. szombat

Marko

Ilyen még nem volt a Red Bull háza táján

Helmut Marko elismerte, a Max Verstappennel megköttetett új, 2028-ig szóló szerződés az első ilyen a csapatnál, ami a gárda számára is kulcsfontosságú az új korszak küszöbén.

részletek

Marko: Részben Hamilton miatt áldozták fel Masit

Dr. Helmut Marko kifejtette az álláspontját arról, hogy miért is kellett távoznia Michael Masinak, ami szerinte nem helyes, Lewis Hamilton pedig elmondta, hogy miért volt csendben hosszú hetekig.

részletek

Problémát jelent a Red Bullnál az autó súlya

Ezt maga Helmut Marko, az energiaitalosok F1-es tanácsadója ismerte el – igaz, szerinte gyakorlatilag az összes csapat küszködik ezzel, és bíznak a további mimimumsúly-emelésben.

részletek

Red Bull: Ott vagyunk az élen, de a Ferrari és a McLaren is erős

Az energiaitalosok főtanácsadója az első három tesztnap után úgy érzi, remekül állnak az erősorrendben, ott járnak az elsők között, de a Mercedestől, a Ferraritól és a McLarentől is tart.

részletek

Több tényező is hátráltatta a Red Bull felkészülését

Ugyan amióta a Formula-1-ben vannak, nem ez az első szabályváltozás, amit megélnek, a Red Bull most mégis a szokásosnál több akadállyal nézett szembe. Elismerték, a vb-harc nem vált előnyükre.

részletek

Marko: Kockáztattunk anno Verstappennel

A Red Bull F1-es tanácsadója elismerte, hogy volt némi rizikó abban, hogy már 17 évesen bedobták a mélyvízbe a hollandot, de a szakember egy pillanatig sem kételkedett abban, hogy jól döntöttek.

részletek

Megrövidülhet Verstappen karrierje?

Helmut Marko aggódik az ifjú hollandért, akinek karrierjét véleménye szerint nagyon megrövidíthetik a tavalyihoz hasonló szezonok és a bajnoki címért való küzdelemmel járó feszültség.

részletek

Marko: Úgysem fedünk fel semmi fontosat még a bemutatón

A Red Bull főtanácsadója rámutatott, hogy a média és a szponzorok számára fontos igazán az egyes versenyautók bemutatója. Nem árulnak el semmilyen titkot előre a riválisoknak.

részletek

Markót nem győzte meg Russell versenytempója

A Red Bull F1-es tanácsadója szerint afelől nincs kétség, hogy a Mercedes új szerzeménye parádésan teljesít az időmérőkön, a futamokat illetően azonban már nem ennyire biztos a brit kiválóságában.

részletek

Marko: A közös vonás Schumacherben, Sennában és Verstappenben – a vakmerőség

Bár még csak egyetlen világbajnoki címet szerzett, Max Verstappen összehasonlítható az F1-es legendákkal a Red Bull tanácsadója szerint: Senna és Schumacher fejében is csak az járt, hogy a győzelemért bármit megtesznek.

részletek

Sainz rosszkor volt rossz helyen

A spanyol karrierje jelenleg a Ferrarinál ível felfelé. Megtörténhetett volna ez a Red Bullnál is, ám ugyanakkor ott volt egy Max Verstappen is a juniorprogramban.

részletek

Marko elmondta, miért jobb Perez Bottasnál

A Red Bull F1-es tanácsadója is tisztában van vele, hogy a mexikóinak javulnia kell az időmérőkön, de hozzátette: a Mercedestől távozó finnel ellentétben ő képes volt rendre felzárkózni.

részletek