DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Marko szerint a pocsék Aston Martin kinyírja Vettel motivációját

A Red Bull főtanácsadója még mindig látja a tüzet Sebastian Vettelben, tavaly is többször tudott nagyot villantani. Most azonban olyan gyenge autóban ül, ami motiválatlanná teheti.

Jó választásnak tűnt 2020 végén, hogy Sebastian Vettel az akkor még Racing Point néven futó istállóhoz szerződött, abban az évben ugyanis a „rózsaszín Mercedes” remekül teljesített, még futamgyőzelemre és pole-pozícióra is futotta erejükből. Tavaly már jelentősen visszaesett a gárda, idén pedig egyértelműen óriási bukás az új autójuk, a második éve Aston Martin néven versenyző csapat a sereghajtók közé süllyedt.

Sokan ezért az ellentmondást nem tűrő és mindenbe beleszóló csapattulajdonost, Lawrence Strollt okolják, az pedig tény, hogy hiába tudhatnak soraik között egy négyszeres világbajnokot, ő sem fog tudni kezdeni semmit egy olyan autóval, amivel még a Q2-be kerülés is nagy sikernek számít.

Ha mindig a mezőny végén kell autóznia, teljesen odalehet Vettel motivációja


„Amikor egy igazán motivált Vettel ül az autóban, akkor láthatjuk, hogy továbbra is képes dobogós helyekért harcolni. Ezt láthattuk például Bakuban, ahol másodikként végzett, illetve Monte Carlóban is nagyot villantott (eredetileg Magyarországon is másodikként intették le, de később kizárták az autójában maradt túl kevés üzemanyag miatt)” – osztotta meg gondolatait Helmut Marko, a Formel1.de hasábjain.

„De ahol jelenleg az Aston Martin áll az erősorrendben, nem hiszem, hogy annyira hatalmas motivációja lesz Sebastiannak. Az Astonnak muszáj építenie végre egy versenyképes autót. Ha ugyanis egy pilóta állandóan a pontszerző zónán kívül autózik, a motivációja jelentősen megcsappan.”

„Hogy Vettel újra csatlakozhatna-e hozzánk az AlphaTauri gárdájához? Nem hinném, hogy ilyen kérdéssel állna elénk” – tette hozzá a Red Bull főtanácsadója.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: