DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Horner: Az F1-et nem lehet megfélemlíteni

Hosszas megbeszélést folyattak az F1 résztvevői a Szaúd-Arábiai Nagydíjjal kapcsolatban, a pálya közelében történt események miatt. A Red Bull csapatfőnöke támogatta a folytatásról szóló döntést.

Mint az már ismert, pénteken még az első szabadedzéssel egyidőben robbant fel az Aramco dzsiddai olajfinomítója, a felszálló füstöt a Formula-1-es pályáról is látni lehetett, Max Verstappen pedig még az égett szagra is felhívta a figyelmet a csapatrádióban. Azóta megerősítést nyert, hogy mindez egy rakétatámadás következtében történt, így végül a résztvevők egy éjszakába nyúló megbeszélést tartottak a folytatást illetően.

A döntés értelmében a program a terv szerint halad tovább, a Red Bull csapatvezetője pedig végig ezen az állásponton volt.

„A sportnak ki kell állnia ez ellen. Az ilyen jellegű terrorizmust nem lehet elnézni. A sportot és a Formula-1-et pedig nem szabad ilyen módon megfélemlíteni” – idézte Horner szavait a GrandPrix247.



Hasonló álláspontot képviselt a csapat tanácsadója, Helmut Marko is, aki szerint addig kell folytatniuk a munkát a helyszínen, amíg garantált a biztonságuk.

„Ha a biztonság garantált, akkor folytatnunk kell. A szaúdiaknak van védelmi rendszerük, de valamilyen okból kifolyólag a rakétát nem fogták el. Nyilván a lázadók tudják, hogy egy nagydíjon sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak, ami része lehet a koncepciónak. Azt azonban nem szabad hagyni, hogy a terrorizmus teljesen megfélemlítsen a normális életben. Most meg kell néznünk a helyzetet, és ha biztonságban vagyunk a következő két napra, akkor folytatni kell” – tette hozzá a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: