DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. január 12. vasárnap

Magnussen

Magnussen szabályosan maradna „rosszfiú”

Kevin Magnussen 2017-ben többször is összetűzésbe keveredett a pályán riválisaival, így magára aggatta a „rosszfiú” jelzőt. A dán ezúttal arról beszélt, mit tenne másképp a soron következő szezonban.

részletek

Magnussen szerint előrelépett a Haas

A Formula-1-es mezőny egyetlen amerikai istállója a tavalyi évben kitűnően kezdett, ám az évad során fokozatosan visszaesett. A Haas idei versenyautójától sokat vár Kevin Magnussen és a csapat is.

részletek

F1-esek a jövő évi Daytona 24 óráson is?

Több egykori és jelenlegi Formula-1-es versenyző vett részt múlt hétvégén a híres, Daytona 24 órás versenyen. Úgy tűnik, már 2019-re is elkezdték csábítani a pilótákat.

részletek

Magnussen: A Haas lehet a következő Force India

A dán látja amerikai munkaadójában azt a lehetőséget, hogy lemásolják a Force India eddigi menetelését. Ezt szerinte mi sem példázza jobban, mint csapata első két szezonja.

részletek

Haas: Nincs jó amerikai pilóta az F1-hez

Második évén van túl a száguldó cirkuszban a Haas, de eddig nem foglalkoztattak hazai versenyzőt. Günther Steiner jelenleg nem is lát senkit az Egyesült Államokból, akit szerződtetni tudna csapatához.

részletek

Elveszett tehetségek

Az elmúlt években többen is berobbantak a Formula-1 világába, akikről azt állították, hogy akár világbajnoki címig vihetik. Ehhez képest, sajnos sokuk hamarosan egyszerűen eltűnt.

részletek

Magnussen nehezen viselte az F1 terhét

A dán F1-es pilóta szerint korábban nagy volt rajta a nyomás, ráadásul előbb kitették a McLarentől, majd vissza kellett szoknia a Renault-nál - a Haasnál viszont úgy érzi, hogy megtalálta, amire szüksége volt.

részletek

Egy F3-as csapat a Formula-1-ben?

Általában a Formula-1-es pilótákat a versenyzésen kívül is agyonterhelik különböző szponzori kötelezettségekkel. Van azonban egy üdítő kivétel, ahol úgy érzi magát a versenyző, mintha az F3-ban lenne.

részletek

Direkt ment át agresszívba Magnussen

Egyetlen más pilótát sem kritizáltak annyit társai, mint a sokszor keménykedő Kevin Magnussent: a dán a büntetések hiányával védi magát, illetve azt is elmondta, tudatosan váltott stratégiát.

részletek

Magnussent nem érdekli Alonso és Hülkenberg

A Haas dán pilótájáról idén nem éppen a dicséret hangján szóltak a riválisok. Bár a kritikák többsége a nyilvánosság előtt zajlott, Kevin Magnussent a legkevésbé sem izgatja a konkurencia.

részletek

Ki hány büntetőpontot kapott 2017-ben?

Egyáltalán nem meglepő, hogy ki végzett az idei büntetőpontok összesítő lista első helyén, miközben a teljes F1-es szezont teljesítő versenyzők közül csak hárman kerülték el ezt a fajta szankciót.

részletek

Magnussen szezonja a legjobb és pocsék is volt egyben

Versenyen nyújtott teljesítményével kifejezetten elégedett a Haas dán pilótája, de az időmérőkön küszködött az autóval – részletesen kifejtette, milyen vezetéstechnikai gond hátráltatta.

részletek