DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek

MGU-H

Alonsónak motorhibája volt, de megússza a büntetést

Fernando Alonso és a McLaren kálváriája továbbra sem tart szünetet, Ausztriában is motorhiba ütötte fel fejét, az új specifikációjú erőforrás sem megbízható egyelőre.

részletek

Alonso és Vandoorne is büntetéssel indít Bakuban

Ahogy arra számítani lehetett, a McLaren-Honda esélyei Bakuban sem fényesek. A pálya adottságai sem kedveznek a gyenge erőforrásnak, a két versenyző pedig a mezőny végéről indul.

részletek

A Honda végre nagy dobásra készül

A Honda jelentős fejlesztések közepén jár, amivel látható fejlődést érnek el. Eredetileg Kanadában tervezték bevetni, ám elhalasztották, mert úgy vélték, túl keveset tesztelték az éles használat előtt. A motor végre egy ugrás lehet előre.

részletek

Meglepő magyarázat a Hondától Alonso motorhibájára

Fernando Alonso az Orosz Nagydíj felvezető körében panaszkodott az erőforrására, majd el sem jutott a rajtrácsig az autóval. Most kiderült, hogy meglepő módon az autó nem ment tönkre. Akkor mi volt a gond?

részletek

Óvatos optimizmussal várja a Honda Szocsit

A McLaren-Honda csapat a borzasztó kezdés után Bahreinben sikeres tesztnapon van túl. Az első három nagydíjon főleg az erőforrás gyengesége és megbízhatatlansága hátráltatta a wokingiakat, Szocsiban azonban óvatos optimizmussal kezdik a hétvégét.

részletek

Jó hír a McLarennek: Honda motorfrissítés a hétvégén

Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne a bahreini tesztek tapasztalatait felhasználó motorfrissítést kap Szocsira, a Honda kiemelten a legnagyobb gondot okozó részt újítja meg.

részletek

A teszt is rémesen alakul a Honda számára

Miközben Japánban azt vizsgálják, miért romlott el ugyanaz az alkatrész négyszer is a hétvégén, Bahreinben kipróbálták a legújabb fejlesztésű Honda-erőforrást – két körig jutottak.

részletek

Nem adja fel a Honda: frissített motorspecifikáció a teszten

Eddigi legmélyebb pontját éli át a McLaren-Honda együttműködés, de a japánok nem adják fel. Új koncepciójú, alaposan frissített motorvariánst próbálnak ki a heti bahreini teszt során.

részletek

A Honda nem tudja, mi okozza a sorozatos hibákat

Csak Bahreinben háromszor kellett leállniuk az MGU-H-val kapcsolatos problémák miatt, a japánok F1-es részlegének vezetője azonban biztos benne, hogy a vasárnapi futamon célba tudnak érni.

részletek