Leclerc
Így végezhet harmadikként Leclerc
Néhány hete még szinte biztosnak tűnt Charles Leclerc év végi harmadik helyezése, nagyot fordult a világ és most már Max Verstappen áll sokkal jobban. Vettel már teljesen eltűnt a képből.
részletekHorner: Úgyis mindig a csapat szívja meg a legjobban
Christian Horner szerint, amikor két, azonos istállónál versenyző pilóta csattan a pályán, annak leginkább a csapat issza meg a levét. Most a Ferrarinál kezelhető nehezen a helyzet, de nem egyedi.
részletekHakkinen együtt tud érezni a Ferrarival
A korábbi kétszeres F1-es világbajnok szerint nem kell túl nagy feneket keríteni az ilyen eseteknek, korábban is előfordult már, hogy két csapattárs ütközött egy futam során.
részletekFerrari: Tiszta vizet öntöttünk a pohárba
Ha a Ferrarinak nem volna elég problémája azáltal, hogy lefoglalta az FIA az üzemanyagrendszerének bizonyos alkatrészeit, Mattia Binottóéknak kezelnie kellett két pilótájuk ütközését is.
részletekSchumacher: A Ferrari jövője Leclerc és nem Vettel
Az egykori német pilóta szerint Sebastian Vettel jobb, ha vigyáz az állandó összetűzésekkel csapaton belül, mert ha valakinek mennie kell a Ferraritól emiatt, az nem Charles Leclerc lesz.
részletekHamilton is véleményezte a Ferrarik ütközését
A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton is véleményt formált Sebastian Vettel és Charles Leclerc brazíliai balesetéről. Első kézből tudja, hogy sosem jó egy csapattárssal összeütközni.
részletekA Ferrari elnökét felhúzták a pilóták
John Elkann nagyon dühös volt a Brazil Nagydíjon történtek miatt, szerinte semmi más nem számít, csak az, hogy a Ferrari nyerjen, ezt pedig mindenkinek meg kell értenie és el kell fogadnia.
részletekVilleneuve: Nem csak Vettel hibája volt a baleset
Az 1997-es világbajnok szerint egyáltalán nem helyes kizárólag Sebastian Vettel nyakába varrni a két Ferrari brazíliai ütközését. A kanadai úgy véli, Charles Leclerc is ugyanúgy hibás a nullázásban.
részletekFerrari: Szerencsésen időzítette ütközését Vettel és Leclerc
Mattia Binotto szerint még éppen jókor jött ez az összetűzés a vörösök két pilótája között, mivel még 2020 előtt tisztázhatják mi is a pilóták dolga. Úgy véli, a Ferrarié a legjobb páros jövőre is.
részletekRosberg: Csak Hamilton és Verstappen jobb Sainznál
Carlos Sainz idén kiemelkedően jó évadot produkál a McLarennel. A 2016-os világbajnokot annyira lenyűgözi, hogy még Charles Leclerc-nél és Sebastian Vettelnél is jobbnak tartja a spanyolt.
részletekRosberg: Inkább Vettel a hibás a balesetben
A 2016-os világbajnok szerint mindkét Ferrari-pilóta ludas az interlagosi koccanásban, de Sebastian Vettel egy kicsit jobban tehet arról, hogy a vörösök jó helyzetből nulláztak Brazíliában.
részletekOlasz sajtó: Kezd veszélyessé válni Vettel és Leclerc kapcsolata
Az olaszországi média, nem meglepő módon nem ment el szó nélkül a két Ferrari újabb összecsapása mellett. Itáliában úgy vélik, ez a belső hatalmi harc már veszélyes a Scuderia számára.
részletek