DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 19. kedd

KanadaiNagydíj

Wolff balhézott a csapatfőnökök megbeszélésén

A társait álságosnak és szánalmasnak nevező Mercedes-főnök a találkozón a szemtanúk szerint a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjra emlékeztető dührohamot kapott – a szaksajtó arról ír, a Drive to Survive kamerái mindent felvettek.

részletek

Nem a végsebesség döntött Verstappen javára

Legalábbis Christian Horner szerint nem azt nevezte meg a döntő tényezőnek az F1-es Kanadai Nagydíj hajrájában látott csatánál. A holland is elmondta, hogyan taktikázott Carlos Sainz ellen.

részletek

Norris: Kanada megmutatta, hogy nem elég jó az autó

A McLaren számára pont nélkül záruló montreali hétvége a bizonyíték rá, hogy bár olykor szerencsével odaérhetnek a középmezőny elejébe, valójában az MCL36-ban ez nincs benne – véli a brit.

részletek

Vettel versenyét a VSC azonnal tönkretette

Hátulról rajtolva egy vonatba került és lehetséges taktikai előnyét a nem sokkal később érkező virtuális biztonsági autós fázis hazavágta. A végén kopott gumikon nem voltak esélyei.

részletek

Nem működött a végén Verstappen rádiója

Max Verstappennek úgy kellett kivédenie Carlos Sainz támadásait a kanadai győzelemért, hogy nem tudott beszélni a Red Bull-lal, miután az utolsó újraindítás után meghibásodott a rádiója.

részletek

Keresőkutyával kutattak a Red Bull garázsában

Egy szokatlan közjáték zajlott le a Kanadai Nagydíj után: az ünneplő Red Bull tagjai egy darabig nem térhettek vissza bokszukba, mert a rendőrség tartott kutatást odabent.

részletek

Válaszolt Alonso kritikáira az Alpine-főnök

Egy szivárgás állhat Fernando Alonso montreali motorproblémája mögött – mondta Otmar Szafnauer, aki a spanyol két csípős megjegyzésére is válaszolt: miért mindig az ő autója hibásodik meg, és miért nem cserélték meg Oconnal.

részletek

Magnussen frusztrált a felügyelők döntése miatt

A Haas dán pilótája egy újabb csalódást keltő versenyen van túl Montrealban, miután a rajtot követő helyezkedésben megsérült első szárnya miatt a versenyirányítás a bokszba intette őt.

részletek

Két okból úszott el Alonso jó eredménye

Második rajtkockából hetedik futampozíció – Fernando Alonso sokkal előrébb végezhetett volna, ha nem balszerencsés a VSC-fázis időzítésével, aztán nem lassítja körönként egy másodperccel motorhiba. Végül DRS-vonatozással élte túl a Kanadai Nagydíjat.

részletek

Leclerc: Elképesztően frusztráló verseny volt

Hiába zárkózott fel egészen az ötödik helyig a rajtrács majdnem legvégéről, mégsem volt teljesen elégedett az F1-es Kanadai Nagydíj után a monacóija, aki szerint semmi sem alakult nekik kedvezően.

részletek

Nem csorbítja Schumacher motivációját a kiesés a hetedik helyről

Átok ül Mick Schumacher első Formula-1-es pontszerzésén. Kanadában minden esély megvolt a Haas top 10-es eredményére, de egy motorprobléma miatt félre kellett állnia.

részletek

Wolff: Mindketten kiválóan teljesítettek

Toto Wolff izgalmaktól nem mentes futamot élt át Montrealban, ám végül elégedetten konstatálta, hogy mindkét versenyzője kiváló eredménnyel zárt. Hamilton újra a dobogón állhatott, Russell pedig ismét a top 5-ben végzett.

részletek