DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Kanada, majd az európai őrület: így folytatódik az F1 versenynaptára

Június végén elindul egy olyan időszak, amikor hat hét alatt öt F1-es futamot rendeznek majd: mutatjuk a következő időszak menetrendjét, versenynaptárát.

Májusban megkezdődött az F1 európai szezonja, hiszen Imolában és Monacóban is rendeztek futamot, méghozzá egymást követő hétvégéken, ezzel érkezett meg az öreg kontinensre a száguldó cirkusz.

A nyár hagyományosan Európáról is szól az F1-ben, egyetlen kivétellel, azzal, amivel most folytatódik majd a szezon: jövő hétvégén Montrealba látogat a mezőny, hiszen jön a Kanadai Nagydíj.

230121-scuderia-ferrari-canadian-gp-report-friday-min_resize



Az időeltolódás miatt természetesen megint éjszakázásra készülhetünk: pénteken 19:30-kor kezdődik az első, majd 23:00-kor a második szabadedzés, szombaton 18:30-kor indul az FP3, majd 22:00-kor az időmérő, végül vasárnap este 20:00-kor rajtol a futam, még az lesz a legbarátságosabb időpontban. 

 

Utána viszont jön az F1-es nyári szezon

Kanadát követően viszont az ősz elejéig semmi sem szakítja meg az európai idényt, csak az augusztusi nyári szünet. Montreal után egy üres hétvége következik, majd június 21-23-án rendezik meg a barcelonai Spanyol Nagydíjat, ami ráadásul egy klasszikus pályákon zajló triple headert nyit meg.

A Barcelonát követő hétvégén jön Spielberg és az Osztrák Nagydíj, ráadásul sprintformátummal, bonyolított rendszerben, majd már július első hétvégéjén, újabb egy héttel később Silverstone-ba, a Brit Nagydíjra látogatnak a csapatok.

ATP_F1_4102_20230708_ENGLAND_STF_resize

A július 14-ei hétvége lesz a pihenő hét a triple headert követően, majd jön a nyári szünet előtti dupla: július 19-21-én a számunkra legfontosabb esemény, a Magyar Nagydíj következik a Hungaroringen, egy héttel később pedig a tavalyi menetrendhez hasonlóan Spába, a Belga Nagydíjra utazik a karaván.

Ez azt jelenti, hogy hat hétvége alatt öt (!) F1-es futamot rendeznek, egészen brutális menetrendet kell megoldani, mielőtt elmehet a mezőny pihenni.

 

A szünet után zárul az európai szezon

A négyhetes pihenő végén Zandvoorttal, a Holland Nagydíjjal tér vissza az F1, majd a következő hétvégén Monzában, az Olasz Nagydíj zárja le az európai idényt, ezt követően már csak kontinensünktől távol rendeznek futamokat idén.

Egy üres hétvége után Bakuba látogat a mezőny, majd back-to-back jön Szingapúr, amelyet viszont érdekes módon egy szokatlan őszi szünet követ majd: ugyanolyan egyhónapos pihenő következik, mint nyáron.

Ezután viszont rögtön triple-header következik: Austinban október 20-án, Mexikóban október 27-én, Brazíliában pedig november 3-án kell rajthoz állni.

Itt jön még két kimaradó hét, amivel rá lehet készülni a szezonzáró triplára: Las Vegas, Katar és Abu Dhabi is három egymást követő héten kerül megrendezésre, utóbbi már egészen december 8-áig tolódik.

A részletes versenynaptár itt tekinthető meg!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: