DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat

Környezetvédelem

Az F1 betiltásától tart Vettel

A német szerint eljöhet a pont, amikor a kormányok megfontolják, mit lehetne megszüntetni a klímaválság miatt – ezért kell környezettudatossá válni.

részletek

Vákuumcsomagolás környezetbarát módon

Ha Ön is szeretné, hogy a megvásárolt élelmiszerek sokáig megőrizzék frissességüket, ugyanakkor a környezetvédelmet is fontos szempontnak tartja, érdemes környezetbarát csomagolási megoldást választania. Ez vákuumcsomagolás esetében már elérhető, hiszen létezik biológiailag lebomló vákuumfólia és -tasak is.

részletek

Lallerrel és a főispánnal ültet méhecskebarát erdőt Kiss Norbi Kápolnán

120 úgynevezett „mézelő”, vagyis a méhek számára is kedves és hasznos facsemetéből álló erdő, 30 bogyós gyümölcs, és még 30 a madarak által kedvelt termésű tűztövis. Minden eddigi rekordját megdöntve, ennyi növényt ültet el Kiss Norbi négyszeres Európa-bajnok, hétszeres magyar bajnok autóversenyző a Kápolnai Macskaárvaház körüli területen, hogy a cicák mellett más, a térség vadon élő állatai számára is kedveskedjenek.

részletek

Nem a csapat kötelezte Vettelt a sisakcserére

Sebastian Vettel megtarthatta volna az „Állítsák le a kátrányhomok-bányászatot” felirattal díszelgő kanadai sisakját, ha akarta volna – állítja Mike Krack, az Aston Martin csapatfőnöke.

részletek

„Ha Vettel így gondolkodik, hagyja abba”

A kétszeres ralivilágbajnok, Walter Röhrl tett erőteljes kijelentést honfitársáról: ha Sebastian Vettel számára valóban meghasonlást okoz a klímavédelem és az autósport, ki kellene szállnia.

részletek

Nico Rosberg szerint a motorsport segíthet a klímaváltozás kezelésében

A motorsportnak pozitív és meghatározó szerepe van a klímaváltozás elleni küzdelemben – állítja Nico Rosberg, aki jelenleg ökovállalkozóként hirdeti a zöld technológiát és a fenntarthatóságot.

részletek

Vettel: Nincs több időnk! Változtatnunk kell, különben az F1 el fog tűnni

Sebastian Vettel nem túl optimista az autósport jövőjét illetően. Úgy gondolja, ha a Formula-1 nem válik zöldebbé, rövid időn belül akár meg is szűnhet. A német kemény kritikát fogalmazott meg.

részletek

Vettel környezetvédelmi kiállása nem a nyilvánosságnak szól

Vettel fontosnak tartja a környezetvédelmi érdekek melletti kiállást, de ezt nem azért hangoztatja, hogy jó színben tűnjön fel az emberek előtt, hanem mert valóban szívügye a bolygó védelme.

részletek

Vettel: Környezettudatosabbá kell tenni az F1-et

Sebastian Vettel előállt néhány ötlettel, melyek véleménye szerint elősegítenék az F1 környezetvédelmi hitelességének növelését.

részletek

Vettel nem érzi magát képmutatónak

A német pilóta egy elég határozott véleményt fogalmazott meg a környezetvédelemmel kapcsolatban, ennek ellenére sokan nem értik a hozzáállását. A négyszeres világbajnok most elmondta ennek okait.

részletek

Van-e élet a benzingőz után?

A zöldebb közlekedés jelentős hatással lehet az autó és motorversenyekre a jövőben, a Zöld Tusa nevű eseményen a magyar autósport élet prominens személyei fejtették ki véleményüket.

részletek

Nem elég környezetbarátak a hibrid autók?

Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség igazgatója szerint a technológia „rosszabb, mint amit felvált” – egy uniós tervezettel gyorsítanák fel a teljesen elektromos autókra való átállást.

részletek