DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 9. csütörtök

Időmérő

Éppen a Honda járhatta meg a legjobban a tiltással

Bár előzetesen arra lehetett számítani, hogy csökkenni fog a Mercedesek előnye az időmérős motormód betiltásával, épp ellenkezőleg, a Honda lassult be kissé a riválisokhoz képest.

részletek

Russell új rendszert javasol a „komikus” időmérő után

Rendkívül frusztrált volt a Q1-es kiesés után a Williams brit pilótája, aki nem érti, miért egyszerre küldik ki a csapatok a versenyzőiket, ha pontosan tudják, mit fog ez eredményezni Monzában.

részletek

Óriásit ég a Ferrari hazai pályán is

Monzában sem sikerül jobban a vörösök hétvégéje eddig, megismétlődik a múlt héten, Belgiumban látott szenvedés. 36 éve nem élt át olyan szégyent a csapat, mint ma hazai pályán.

részletek

Csak egymástól tart a két Mercedes-pilóta, Sainz a nevető harmadik

Carlos Sainz a legjobb ötbe kerüléssel is nagyon elégedett lett volna, Bottas hiányolta a szélárnyékot gyorsköre végén, Hamilton pedig nem tud betelni saját remeklő Mercedesével.

részletek

Az első partimód nélküli időmérő

Kövessétek az F1-es Olasz Nagydíj időmérő edzését élő szöveges kommentárunk segítségével, amelyben kiderül, a szabályváltozás után mennyire esik vissza a Mercedes egykörös tempója!

részletek

Ricciardo teljesen kiakadt a fiatalokra

Aki látta az F3-asok pénteki időmérő edzését, nem is csodálkozhat ezen. Komikus és egyben veszélyes jelenetek tömkelege történt, ahogy egymást akadályozták szélárnyékot keresve.

részletek

Javult az 1,3 másodpercet lassuló Ferrari

A teljes mezőny javított Spában a tavalyi időmérős eredményéhez képest, kivéve a brutálisat lassuló Ferrarik. A gyenge középmezőnybeli eredmény ellenére javulást mutattak be.

részletek

Hamilton tökéletes köre, Verstappen is elégedett

Lewis Hamilton úgy érzi, valóban tökéletes teljesítményt nyújtott az időmérő edzésen, Bottas nem érti lemaradásának mértékét, Verstappen pedig úgy véli, lehet esélye vasárnap előrébb kerülni.

részletek

Az utolsó parti mód: Hamiltoné a pole, a Ferrarik a Q2-ig jutottak

Belgiumban használhatták a csapatok utoljára az időmérős „parti módot”: a Mercedesé az első sor, Verstappen Ricciardót megelőzve harmadik, a Ferrarik megharcoltak a Q3-as kiesés elkerüléséért.

részletek

Leclerc is kinyilvánította elégedetlenségét

Már nem is számít akkora vaskos meglepetésnek, hogy Sebastian Vettel kiesett az időmérő második szakaszában, de Barcelonában Charles Leclerc is az elégedetlenség hangján szólt.

részletek

Perez Verstappent is levadászná

Bár reálisan nézve a Red Bull versenytempója meghaladja a Racing Point jelenlegi képességeit, a koronavírus-fertőzés miatti eltiltás után visszatérő Sergio Perez megcélozza a dobogós helyet.

részletek

Hamiltonnak erőlködnie sem kellett a végén a pole-ért

A szabadedzéseknek megfelelően a Mercedes az időmérőt is uralta Barcelonában. Az előny 0,7 másodperc a harmadik helyezetthez, Verstappenhez képest. Vettel ismét Q2-es búcsúzó volt.

részletek