HollandNagydíj
Nagy harc zajlott a zandvoorti pole-ért
A szabadedzések alapján a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes is esélyes lehet az első rajtkockára Hollandiában, nézzük, hogy beváltja-e a hazai közönség akaratát Max Verstappen.
részletekLeclerc az élen Russellt és Verstappent megelőzve az időmérő előtt
Három csapat is esélyes lehet a pole-pozícióra Zandvoortban, a Ferrari, a Mercedes és a Red Bull is bizakodhat a kvalifikációt megelőzően. Leclerc hangolt a leggyorsabban.
részletekEz volt a Holland Nagydíj harmadik edzése
Zandvoortban eddig gyors a Ferrari és a Mercedes, nem áll jól a Red Bull szénája, de az időmérő előtt még fordulhat a kocka. Kövessétek velünk az eseményeket!
részletekWolff: Már értjük az autónkat
A szezon 15. versenyén a Mercedes eljutott oda, hogy kiismerte, miért változik pályáról pályára az autó teljesítménye. Spával ellentétben Zandvoortban sokkal könnyebb megtalálni a W13 egyensúlyát, ezért a Holland Nagydíjon újra erős eredményre számít a csapat.
részletekNorris szerint a McLaren ismét játékban van
A brit szerint a spái kisiklás után a McLaren visszatért a középmezőny elejébe Zandvoortban, ezért optimistán várja a vasárnapi versenyt, emellett Piastri érkezéséről is ejtett néhány szót.
részletekMarko: A Red Bull nem állna Gasly útjába
Az energiaitalosok tanácsadója Zandvoortban leszögezte, hogy a Red Bull nem fog akadályt gördíteni Pierre Gasly esetleges távozása elé, amennyiben az Alpine teljesíti feltételeiket.
részletekRussellt sokkolná, ha a pole-ért harcolnának
Bár elismeri a Mercedes versenyzője, hogy jobban állnak egyelőre, mint egy hete Spában, a hungaroringi időmérős eredmény megismétlésére nem számít. Hamilton még visszafogottabban értékelt.
részletekIlyen volt a második zandvoorti edzés
Az első gyakorláson a Mercedesek voltak a leggyorsabbak, Max Verstappen alatt pedig megállt az autó: jön az az edzés, amikor már teljesebb képet kapunk az egykörös tempóról.
részletekKettős Mercedes-sikerrel indult a hétvége
Russell és Hamilton hozta el az első két helyet a Holland Nagydíj nyitóedzésén, míg Max Verstappen alatt tíz perc alatt megállt a Red Bull. A Ferrarik nem villogtak, ahogy Perez sem.
részletekHolland Nagydíj, az első edzés
Rögtön Belgium után a szomszédban, Hollandiában versenyez a Formula-1. Kövessétek velünk az eseményeket Max Verstappen felségterületén!
részletekA topcsapatok autói nem változtak Zandvoortra
Alig-alig találunk változtatásokat az F1-es autókon a Belga Nagydíjhoz képest, az élharcosok semmihez sem nyúltak erre a hétvégére. Mutatjuk, hogy ki és min módosított mégis a zandvoorti összecsapás előtt.
részletekVerstappen nem érzi a közönség segítségét
A világbajnok számára nagyon jól esik a hazai közönség támogatása, de úgy érzi, hogy ez nem segít neki abban, hogy plusz sebességet találjon a pályán. A Red Bull-pilóta kitért az idei autóra is.
részletek