DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Lawson: Tanulságos futam volt, örülök, hogy célba értem

A Ricciardo helyére beugró Liam Lawson boldog, hogy sikerült befejeznie a fordulatos Holland Nagydíjat – most pedig Dr. Helmut Marko hívására vár a jövő heti futammal kapcsolatban.

Tizenharmadik helyen ért célba a Daniel Ricciardót helyettesítő Liam Lawson Zandvoortban – az utolsó előtti rajtkockából indulva szép bemutatkozást láthattunk a fiatal új-zélanditól. Lawson elmondása szerint az elsődleges cél a futam befejezése volt, ám a körülmények jócskán megnehezítették a dolgát. A leintést követően így értékelt:

„Jó volt, sok minden történt. Amikor a rajtrács felé tartottam és láttam, hogy elkezdett esni, nem kifejezetten örültem neki, de nem volt rossz futamunk. A verseny elején rengeteg időt elvesztettünk a kiállással, azonban nem volt más választásunk, mint kijönni.”

„Utána büntetést is kaptunk, így rengeteg időnk elment” – fogalmazott Lawson. A tíz másodperces büntetést egy, a bokszutcában történt incidens miatt kapta az új-zélandi: az AlphaTauri ugyanis egyszerre hívta ki a két pilótáját kerékcserére, ám a kialakult forgalom miatt nem tudták időben kiengedni a Lawson előtt érkező Tsunodát. Ezáltal az újonc a boksz előtt várakozva elállta a Haas előtti utat, mellyel a kerékcserével már végző Magnussent tartotta fel.

„A futam második fele már jobb volt, a végén az átmeneti esőgumik sem működtek rosszul. Örülök, hogy túléltem.”



„Boldog vagyok, hogy össze tudtam rakni a futamot, azonban van még min dolgoznunk. Remélem, lesz még lehetőségem vezetni, és a ma tanultakat kamatoztatni. Ma az első számú célom a 72 kör teljesítése volt, ami a mai körülményeket figyelembe véve jó teljesítmény volt.”

 

Monzában is láthatjuk?

Nagy kérdés, hogy a pénteki szabadedzésen megsérült Ricciardót mikor láthatjuk legközelebb versenyezni – Christian Horner szerint az ausztrál már Szingapúrban visszatérne, ám a teljes rehabilitáció fontosabb. Mivel a jövő heti nagydíjra még nincs hivatalosan bejelentve Lawson, így arra a kérdésre, hogy Helmut Marko hívására vár-e, ennyit felelt: „Igen, pontosan ez történik.”

A futam összefoglalója ezen a linken érhető el!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: