DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Rosszabb volt Leclerc Ferrarijának sérülése, mint gondolták

Eleinte minimális leszorítóerő-veszteségre gyanakodtak, de kiderült, hogy sokkal többről van szó. Egy esetleges újabb esőben bízva nem álltak ki hamarabb.

Borzalmasan alakult Charles Leclerc számára az F1-es Holland Nagydíj: már az első körben koccant Oscar Piastrival, az incidensben pedig megsérült a Ferrarija. Ezt előbb egy orrkúpcserével igyekeztek orvosolni, de Leclerc így is lassabb maradt a többieknél: mint kiderült, a padlólemeze is sérült, így végül idejekorán a garázsban ért véget a monacói számára a futam Zandvoortban.

Leclerc a kiesését követően a Formula.hu jelenlétében magyarázta el, hogy eleinte azt gondolták, csupán tízpontnyi leszorítóerőt veszítettek, de kiderült, hogy sokkal többről van szó: „Már a sérülés első körében is sokkal rosszabbnak éreztem a romlást, mint amit a srácok mondtak a rádión. Azt hiszem, eleinte öt-tíz pontnyi romlást mondtak nekem, de aztán észleltük, hogy több mint 60, az pedig már egy teljesen más kategória.”

Mindenesetre a kiesése előtt szerinte jól olvasták a versenyt a Ferrarinál: „Roppant trükkös volt, mert folyamatosan váltottunk szárazról esősre, majd vissza. Ez pedig megnehezíti a dolgokat. Másrészt viszont mindenkinek egyforma volt a helyzet. Úgy vélem, ma valójában elég jól menedzseltük a kiállásokat és a különböző stratégiákat, de 60 pontos romlás mellett nem tudtunk volna többet tenni.”

f1-leclerc-ferrari-holland



Egy apró baki csúszott csak Leclerc futamába a sérülése mellett: amikor az első körben időt veszített a bokszban azzal, hogy a szerelők későn értek ki az intermediate gumikkal. Ezt viszont magára vállalta a pilóta: „Az utolsó kanyarban döntöttem, szóval elég későn. Úgy gondolom, optimalizálhattuk volna ezt kicsit jobban csapatként, hogy kicsit hamarabb felkészülhessenek a srácok ilyen helyzetekben. De ettől függetlenül szerintem ez volt a helyes döntés.”

 

A sérülés nélkül is borzalmas volt a Ferrari

Leclerc azt is hozzátette, hogy azért nem adták fel hamarabb a Holland Nagydíjat, mert bár nehezebb volt vezetni az SF-23-ast a sérüléssel, egy esetlegesen újból megérkező a káosz révén adhatott volna nekik esélyt valamire:

„Talán elérhető lett volna egy-két világbajnoki pont, minden pont számít. Szóval nem akartuk túl korán feladni, aztán észleltük, hogy nem jön az eső – bár aztán végül jött, de az már amúgy is túl késő lett volna.”

Végezetül azt is hozzátette, hogy az egyensúlyt és a vezethetőséget tekintve talán ez volt a szezon legrosszabb hétvégéje, ahogy arra már az időmérő után is utalt: „Meg kell ezt néznünk, mert az utóbbi két-három futamon javult a helyzet, most meg valamiért sokkal rosszabb lett ezen a hétvégén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: