DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

„Két percet mondtak” – csak a Mercedes nézte be az esőt

Az időjárásról kapott téves információ alapján úszott el a zandvoorti dobogós eredmény – okolja a csapatot George Russell. Hamilton utolsó is volt a rosszul időzített cseréből kifolyólag.

A harmadik rajtkockából egy ígéretes Holland Nagydíj várt George Russellre, de versenye gyakorlatilag már az elején elúszott: a két Mercedes az utolsók között váltott a száraz pályás rajtgumiról köztes abroncsra, ezzel nagy hátrányba kerültek a közvetlen ellenfelekhez képest – abban bíztak, hogy az eső hamar eláll. Míg a legjobb döntést hozók már az első körben cseréltek, Russell csak a negyedikben, ezzel az élmezőnyből rögtön a hátsó pontszerző helyekre került vissza.

„Két percet mondtak. Két percig tartottam is volna olyan körülmények mellett, de az eső csak erősödött és több mint tíz percig eltartott” – nyilatkozta a vegyes zónában a futamot követően Russell, egyértelműen a csapatra hárítva a felelősséget.

„Az információ, melyet az időjárásról kaptunk, teljesen téves volt. Azt hittük, hogy az eső pár percig fog tartani, de nyilván sokkal tovább elnyúlt. Nagy kár, mert egy dobogó úszott el ezen. Ezt követően egészen jól felzárkóztam, de aztán egy sajnálatos versenybalesetbe keveredtem Landóval, amelynek defekt lett az eredménye. Csalódás, de legalább jó autónk van versenykörülmények között” – mondta Russell, aki végül az utolsó, 17. helyen zárt a defekt miatt.



„A csapatnak ezt ki kell vizsgálnia, mert jött egy információ, ami téves számításon alapult. Nem volt gond a versenyzés szempontjából vagy a műszaki oldalon, egyértelműen az időjárást néztük be, és ez tette tönkre a versenyünket. Vizsgálnunk kell, miért döntöttek úgy a többiek, és mi miért nem. Nem fordulhat ilyen többet elő” – sürgette a Mercedest Russell, hogy lépéseket tegyen az ügy érdekében.

Hamilton: Max tempóját hoztam, de messze voltam tőle

Russellével egybevág a hatodikként leintett Lewis Hamilton nyilatkozata, aki eleve a 13. helyről rajtolt, így az elkésett első kiállás után az utolsó pozícióban is állt. A hétszeres világbajnok szűkszavúbban nyilatkozott – tartózkodott attól, hogy szavaiból az érződjön, hibáztatja csapatát.

„Máshogy kellett volna döntenünk, de nem úgy történt. Megfizettük ennek az árát, utána viszont jó felzárkózást teljesítettem” – nyilatkozta a riportereknek a vegyes zónában. Még egy erre vonatkozó kérdésre így válaszolt tömören: „Igen, ugyanazt az információt kaptam, mint ő.”

„Nem indult jól a verseny, de boldog vagyok” – összegezte Holland Nagydíját. „Hatodik lettem, bár előrébb is végezhettem volna. Jóvátételnek érződik ez a mai nap, egy ponton még tökutolsó voltam, innen sikerült a hatodik helyre előrelépnem. Szerintem ma tempó alapján Max szintjén voltam, csak pozícióban jártam messze tőle” – beszélt arról, hogy Verstappen sem volt sokkal gyorsabb nála, de akkora lemaradásból lehetetlen volt közel kerülnie az élcsoporthoz.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: